Magyarországi, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági iskolák és a házigazda Székely Mikó Kollégium diákjai és tanárai táboroztak a héten Árkoson annak az immár tizedik éve futó programnak a részeként, melynek célja a kultúrák közötti párbeszéd, a leszakított országrészek magyarsága körében baráti kapcsolatok kiépítése, egymás kultúrájának, szokásainak, múltjának, hagyományainak, oktatásának megismerése.
A programban nyolc iskola vesz részt, évente kétszer találkozik a ,,nemzetközi osztály", nyáron táboroznak mindig más-más helyszínen, ősszel pedig egy-egy iskolába látogatnak el, ahol a tanórákon is részt vesznek, megismerkednek a más országok tanügyi rendszerével, iskoláival — tájékoztatott Kubánda Miklós, a Székely Mikó Kollégium aligazgatója, illetve Kósa Apor tanár.
Háromszékre mintegy félszáz vendég érkezett, a mostani találkozó a népművészetek, hagymányok temája körül zajlott, ennek megfelelően a Kárpát-medence minden részéről összesereglett középiskolás diákok és tanárok ellátogattak a vargyasi népi mesterekhez, de maguk is kipróbálhattak jó néhány kézműves-foglalkozást. Nemeztáskákat, -szatyrokat készítettek — ez volt az egyik legnagyobb sikert arató tevékenység —, kipróbálták többek között a kötélverést, batikolást, élő népzenére tanulhattak táncolni, megtekintették az árkosi unitárius templomot, a tájházi múzeumot, de még hógolyózhattak is, hiszen a program részeként a Fogarasi-havasokba is felmentek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.