Az idei Anna-bálon is átadják a Kiss Ernő-díjat, illetve a hagyományoknak megfelelően megválasztják a bál szépségkirálynőjét és két udvarhölgyét. A bálra már hónapokkal ezelőtt minden jegy elkelt, noha emeltek a tavalyi árakon, s most a legolcsóbb belépő 45 000, a legdrágább 60 000 forintba kerül.
Éjfélkor — a báli szépségek megválasztása előtt — a Pécsi Balett művészei adnak gálaműsort. Háromtagú zsűri választja majd ki a tizenöt legszebb hölgyet, s rájuk szavazhatnak a Duna Televízió nézői. Az adást öt földrész magyarsága láthatja, s a nézők szavazatai alapján dől el, hogy ki lesz a bál szépségkirálynője és két udvarhölgye. A szépségkirálynő ezúttal is egy díszes, Viktória-mintás herendi vázát vehet át, az első udvarhölgy Rotschild-, a második pedig Apponyi-mintás vázát kap — mondta Kőrös Endre, a herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. marketingvezetője. Közölte: a manufaktúra mintegy hárommillió forint értékben támogatja a bált, hiszen több száz számozott, egyedi porcelánszívet is készítenek a nevezetes bál hölgyvendégeinek, illetve a Kiss Ernőt ábrázoló porcelán huszárszobor is manufaktúrában készül.
Bóka István polgármester hangsúlyozta, hogy a Kiss Ernő-díjat — idén már hetedik alkalommal — az a személyiség kapja meg, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért. Emlékeztetett arra, hogy Kiss Ernő huszárkapitány 1825-ben, az első Anna-bálon ismerkedett meg a mulatságot rendező Szentgyörgyi Horváth Fülöp János nagybirtokos Anna lányával, aki később a gazdag huszártiszt felesége lett. Ezt követően minden évben megtartották a bált — az Anna-naphoz legközelebbi szombaton —, s a reformkorban olyan nevezetes vendégek tisztelték meg a füredi Horváth-házat, mint Széchenyi István gróf, Wesselényi Miklós báró, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály és Jókai Mór. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy Kiss Ernőt, az 1848/49-es szabadságharc tábornokát az aradi vértanúk egyikeként tiszteljük.
Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az Anna-bál kísérőrendezvényeként rangos kulturális műsorok is lesznek Füreden: már július 22-én, csütörtökön Igen, Anna örök címmel irodalmi est lesz a nemrég felújított és felavatott Vaszary-palotában. Itt nyitják meg a Zsolnai remekművek elnevezésű kiállítást is. Péntek délután lesz a nevezetes szívhalászat a Balatonon, 20 órától pedig a Gyógy téren operagálaestet tartanak Medveczky Ádám Liszt-díjas karmester vezényletével.
A bál utáni vasárnap nagy eseménye a szépségkirálynő és udvarhölgyei sétakocsikázása Balatonfüreden, amely látványos programra mindig több ezer ember kíváncsi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.