Minden anyagi veszteség mellett az a legszomorúbb, hogy egy 51 éves tanítónő életét vesztette, elsodorta a víz — e szavakkal kezdte a kárlajstromot Sikó Imre polgármester, aki tegnap este még megjegyezte: a készültség marad, hétfő délután esett az eső, a patak vízszintje emelkedett ugyan egy-másfél méternyit, de nagyobb baj nem történt, viszont homokzsákokkal felszerelkezve várták az éjszakát.

A helybeliek nagy erővel takarítottak a víz által elöntött házakban, udvarokban, miközben riadalmat keltett a kora délután eleredő eső, az esti dörgések, különösen a patak közvetlen közelében. Az áradás nyomai, a sár, az udvarokra kiteregetett ruhák, száradó bútorok mindenütt lehangolóak, az érintettek pedig elkeseredettek, és egyelőre csak becsülik a kárt. Az öregek nem emlékeznek a mostanihoz hasonló pusztításra.

Ahány áradástól sújtott ház, annyi családi csapás Bölönben és a szomszédos Bölönpatakon. Az út mentén, a polgármesteri hivatal szomszédságában mindegyik házban a sarat takarították, pincékből, házakból szivattyúzták ki a vizet. Mert az nem csak a Nagybölön, illetve Kisbölön patakok tőszomszédságában levő házakat öntötte el, befolyt a medertől távolabb, száz-kétszáz méterre levő házakba is, intézményeket, üzleteket károsított, udvarokról, veteményesekről nem is beszélve. Pallókat vitt el, nehéz tárgyakat sodort magával az ár. Ami három héttel ezelőtt, június 29-én történt, a vasárnapi felhőszakadás következményeihez képest semmiség volt, mondják, s a kerteken, udvarokon átzúduló víz iszonyatos erejét, sodrását érzékeltetik. A lakók kétségbeesettek, a múltkori áradás után legtöbben már nekiláttak lakásaik rendbetételének. Most kezdik elölről, miközben arról beszélnek, nincs munkahelyük, kevés a pénz, árvíz nélkül is volt gondjuk elég.

A legnagyobb háromszéki kár

A katasztrófaelhárítók éppen a pincékből és a kutakból szivattyúzzák ki a vizet, először az udvarokon takarítunk, aztán következnek az utcák, a hidak — magyarázza Rudolf Béla, Bölön alpolgármestere, majd fertőtlenítik a kutakat, mert ivóvíz nélkül maradtak a bölöniek. Mintegy háromszáz család háztartásába zúdult be a negyven-ötven percig tartó árvíz, százötvennél nagyobb a baj — teszi hozzá. Bölönpatakon károsodott a híd, az út, emiatt közel száz család elszigetelődött, de veszélybe került az ottani iskola és óvoda, súlyosan megrongálódott az önkormányzat régi, szinte kétszáz éves épülete is. Ki kell költöznünk innen — teszi hozzá a polgármester, Sikó Imre, de a megyei úton is nagyon megrongálódott két híd, a víz elvitt három pallót, üzlethelyiségek, utcák, veteményesek károsultak. Úgy véli, a felhőszakadás Bölönben nagyobb kárt okozott, mint Bölönpatakon. Ivóvízzel, elektromos forralókkal, kevés ruhával érkezik a helyszínre Albert Álmos, annyi a rászoruló, hogy a helybeliek hirtelenében még tétováznak is, hova, kinek adja. A szenátor úgy véli, a bölöni a legnagyobb háromszéki árvízkár, s mint mondta, már az előző kárösszesítés alapján kértek támogatást a kormány tartalékalapjából, de a mostani pusztításra is igényelnek, ennek érdekében tegnap reggel beszélt Markó Béla miniszterelnök-helyettessel. Az illetékeseknek dokumentációt kell összeállítaniuk, hogy kormányülésen lehessen dönteni a bölöni károsultak anyagi támogatásáról, noha szerinte ebben a helyzetben még a pénz sem elég az emberek vigasztalásához.

Folytatják, ahogy lehet

Soós Gyula három éve költözött feleségével Sepsiszentgyörgyről Bölönbe, elveszítette állását, családjával a lakásfenntartás költségeit is nehezen tudták fizetni. Könnyebbnek ígérkezett itt az élet. Szombaton éppen a nagyobbik lányuk ment férjhez, lakodalmat tartottak a kultúrotthonban, vasárnap pedig a kisebbik születésnapja volt, ám az aznapi mulatság nem az elképzeléseik szerint alakult. A múltkori árvíz után az esküvőre is alig tudtak elkészülni, s míg akkor „csak" a konyhába folyt be a víz, most a szobát is elérte, olyan húsz centiméteres magasságig áztatta el. Soós Gyula mutatja az udvaron, messziről, mintegy kilométerről sodorta a szomszédhoz a permetezőgépet, a szilvafákon akadt fel, minden megtelt szeméttel, hordalékkal, sárral. Az özönvíz sodrása akkora volt, hogy kettészakította a kaput, ő maga belekapaszkodott a kapulábba, s úgy várakozott. „Kimondani sem lehet, mekkora eső volt, Köpec felől jött, jéggel, s elfehéredett minden — emlékezik vissza a vasárnapi esőre. — Itt egyméteres, máshol hasonló, derékig, vállig, nyakig érő, a medertől való távolság szerint. Megtelt a kút, a pince, miként minden az ár által átmosott portán. Teljesen leszegényített ez a víz." Mutatja az elázott padlót a konyhában, egyelőre nem tudják kicserélni. „Folytatjuk tovább, ahogy lehet, ahogy tudjuk — mondják. — Szerencsére élünk, valahogy átvészeljük..."

Ez most katasztrófa

Soós Gyula szomszédai már a korábbi árvíz után annyira megijedtek, hogy amint elkezd jobban esni, menekülnek is el otthonról. Bucur Hajnalka meséli, a húgáék laknak itt, s amikor mindannyian visszatértek, szörnyülködtek: félméteres volt a víz a lakásban, tányérok úsztak a sárban, paplanok, ruhák, minden elázott, a parketta a víz felszínén lebegett, a felújított fürdőben a vécén keresztül, alulról tört fel a szennylé, majdnem elöntötte a fürdőkádat. Tehetetlenek voltak a pusztítással szemben. Vedrekkel merték ki az iszapot, az utca felőli sárga falú szobát teljesen kiürítették, a fal megrepedt, a laminált parketta az udvaron szárad. „Még most sem hiszem el, mi van, még a múltkor volt, ahogy volt, de ez most katasztrófa" — jegyzi meg Judit, Hajnalka testvére. A bútorok egymás mellé állítva a másik szobában, úgy vélik, azoknak is annyi, mert gyenge minőségűek, de elázott az ágy, a matrac, aludni a szomszédba kell menniük. Ürítik ki a lakást, száradjon ki, majd fertőtleníteni kell, hetek, hónapok múlva tudnak visszaköltözni. A ruhák nejlonzsákokba bugyoláltan hevernek a szobában, egy másik részük a gyermekholmiknak kint, szintén összecsomagolva, de már semmire sem használhatóak, nem lehet kimosni belőlük a sarat, magyarázza keserűen Hajnalka. A nyári konyhában még minden úgy van, ahogy az áradás után maradt: ijesztő mennyiségű sár, szanaszét heverő konyhai eszközök, flakonok. Így nézett ki a házban is, egész éjjel dolgoztak, s alig látszik. Nagy bánatuk, hogy a két kicsi gyermeket egyelőre nem tudják hazahozni, a kár mértékét legfennebb találgatják, mert egyelőre a legfontosabb tennivalókat kell elvégezni. Nemsokára azonban elhangzik egy gyors becslés: mintegy kétszázmillió, azaz húszezer új lejre becsülik. A lakásra nincs biztosítás, Judit munkanélküli, a múltkori áradás után még kölcsönpénzből vettek parkettát, meszeltek is, megpróbálták rendbe tenni az akkori rongálást. „Most kezdődhet minden elölről, de nincs miből."

Elegünk van, vének vagyunk

Leginkább közvetlenül a patak partján élőket nyomorította meg az áradás. A patak még alacsony vízállás esetén is kísértetiesen közel van a házakhoz, amikor pedig a házfalakat nyaldossa, s az ablakokon át ömlik be, maga a pokol. Hasonlókban volt része egy idős házaspárnak: Gyenge Julianna (képünkön) 86 esztendőjét meghazudtoló elevenséggel mutatja a pusztítás mértékét. „Ketten lakunk itt, én s az öreg. Engem majdnem elvitt a víz." Sokan segédkeznek az udvaron, mindhárom lánya itt takarít. A konyha jókora méretű, a padlón viszont még mindig hullámos iszapréteg hever feketén, szürkésen. A sarokban ágy. Benne fekszik a néni 89 esztendős férje, Gyenge Lajos betegen, állandó fekvésre kényszerítve. Amikor a víz végigsöpört a házban, akkor is ágyában hevert. „A víz felemelte, lelkem" — mondják. Amikor aztán elvonult az ár, száraz ruhát adtak rá, s továbbra is fekhelyén maradt, a család többi tagja pedig a csűrben töltötte az éjszakát. „Ilyen élet van, most meszeltünk, vasárnap pakoltunk. Most nem lehet megmenteni semmit, el kell költözzünk ebből a házból. Nekünk elegünk van, vének vagyunk, nincs mit csináljunk. Nem is lehet felfogni, lelkem, mennyi a kár."

Közben kint újra elered az eső, s mindenki kapkodni kezd. „Jő esmént az áldás, mit tudjunk tenni, lelkem?"