A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. veszi át az Új Kézfogás Közalapítványtól a határon túli magyarsággal kapcsolatos közhasznú feladatokat — közölte a befektetési társaság.
A nonprofit gazdasági társasággá átalakuló Corvinus Zrt. az Új Kézfogás Közalapítványnál született döntésekhez kapcsolódó, már leszerződött támogatások menedzselését (nyilvántartását, elszámoltatását) 2007. május-júniustól, kifizetését pedig július-augusztustól teljesíti. A korábban megszületett támogatási döntésekre vonatkozó szerződéseket augusztus végén megkötöttük, a vonatkozó pénzügyi teljesítések a támogatottak által visszaküldött dokumentumok szerint, folyamatosan megtörténnek — áll a Corvinus közleményében. A Corvinus Zrt. honlapján (www.corvinus.hu) tájékoztatás olvasható a jelenlegi helyzetről, a 2007. évre vonatkozó pályázati kiírások októberben várhatók. A pályázatok meghirdetésén kívül a Corvinus Zrt. közreműködik a hazai és a határon túli mikro-, kis- és közepes vállalkozások egymásra találásában, megismertetésében, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkítésében. Ennek elősegítésére a társaság magyar és angol nyelven elérhető számítógépes Befektetési Információs Rendszert működtet.
Környezetvédelmi kiállítás
Háromszéki vállalkozások és látogatók is részt vehetnek Európa egyik legjelentősebb szakkiállításán, a párizsi Pollutecen, mely felöleli az összes környezetvédelmi (víz, levegő, zaj, hulladék, energia stb.) technológiát. A kiállításra negyvenezret meghaladó látogatót és ezerötszáznál több kiállítót várnak. Részletes tudnivalók a www.pollutec.com és http://www.mmediu.ro/home/Pollutec.html címeken.
Tanfolyamok Szeptember 24—25-én Bukarestben a kis- és közepes vállalkozások finanszírozási forrásairól tartanak előadást, melyre főleg vállalatvezetőket és szakterületi felelősöket várnak. Ugyanakkor a támogatási alapokkal és kivitellel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról, a kockázat csökkentéséről is előadás lesz a fővárosban, mely elsősorban a visszatérítendő és vissza nem térítendő alapokat megpályázni óhajtókat érdekelheti. Jelentkezni a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál lehet: Sepsiszentgyörgy, Olt utca 17. szám, telefon: 0267/351 677, e-mail: ccicov@ccicov.com.