Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke hétfőn a Petőfi-iskola átadása után az igazgatói irodában rövid tájékoztatót tartott a megyei és központi, román és magyar nyelvű sajtó képviselői számára. Bevezetőként elmondta: kormánytagokként most oktatási beruházásokra sokkal többet tudtak fordítani — bizonyítják az új tanodák, a felújított iskolák, óvodák.
Persze, ez nem jelenti, hogy nagyon sok helyen nincs probléma, és nem kell a következőkben is még több pénzt fordítani oktatási intézményekre, magára az oktatásra — tette hozzáa szövetségi elnök. Az oktatási intézményeket közelebb kell hozni a helyi közösségekhez, ezért szükség van az elkövetkezőkben egy valós decentralizációra, hogy szülők, tanárok és önkormányzatok meghozhassák az iskolákkal kapcsolatos döntéseket. Nem fogadható el az, hogy továbbra is Bukarestben, a minisztériumban hozzanak döntéseket, amelyeket helyben kellene meghozni — hangsúlyozta Markó. Azt is elmondta, hogy az RMDSZ nem óhajt semmiféle kormányváltozást 2008 őszéig, mert bármennyire is kisebbségi kormány, jól dolgozik, kevesebbet veszekszenek, mintha többen lennének. A Liberális Párttal is vannak nézeteltéréseik, véleménykülönbségek, de azokat megoldják egymás között — jegyezte meg.
A bizalmatlansági indítványt Markó Béla fölöslegesnek ítélte, jobb lenne, ha minden párt az EP-választásokra és a jövő évi költségvetésre összpontosítana. Újságírói kérdésre válaszolva Markó az EP-választások kapcsán kifejtette: az előző években is megpróbálták az RMDSZ-t megtörni, gyengíteni. ,,Nem tagadhatom, hogy most függetlenként egy jelentős személyiség, Tőkés László indul — mondotta —, ami nehezíti a helyzetünket, de akkor sem arról fog szólni a kampányunk, hogy egymással vitatkozunk. Az RMDSZ a kampány során is azon a véleményen lesz, hogy nem magyar—magyar versenyt kell folytatni, hanem pozitív üzenetet kell megfogalmazni a választók felé." Nem kívánnak negatív kampányt folytatni, sem pedig polémiába bocsátkozni. A Háromszék kérdésére, igaz-e az, hogy Tőkés Lászlónak csak 2,8, míg az RMDSZ-nek öt százalékot kell elérnie, a szövetségi elnök kifejtette: — ,,A független jelöltnek kb. 2,9 százalék szavazatra van szüksége ahhoz, hogy bejusson az Európai Parlamentbe, míg az RMDSZ-nek és a többi pártnak öt százalékot kell elérnie. Aki az öt százalékot eléri, az két jelöltet küldhet Brüsszelbe, ha több voksot szerez, akkor esetleg három képviselője is lehet. A magyar választók is tudják, hogy miért szavazzanak olyan alternatívára, mely egyetlen képviselőt jelent, amikor szavazhatnak egy másik alternatívára, mely két képviselőt jelent Brüsszelben. Azt a kicsi első osztályosok is tudják, hogy kettő több, mint egy." Markó optimista, teljes mértékben bízik abban, hogy a magyar választók most sem hagyják cserben az RMDSZ-t. A sajtótájékoztató végén Tamás Sándor parlamenti képviselő közölte, hogy az RMDSZ-listán a szebbik nem képviseletében egy kézdivásárhelyi jelölt neve is fog szerepelni, a Csizmadia Brigittáé. Hogy hányadik a listán, nem árulta el, csupán annyit mondott, hogy nincs bejutó helyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.