Megszületett a legfontosabb amerikai fogyasztóvédelmi lépésnek nevezett pénzügyi reform, amellyel a bankok profittermelési lehetőségeit megnyirbálva korlátozni fogják a kockázatos pénzügyi műveleteket.
Barack Obama amerikai elnök tegnap Washingtonban aláírta a pénzügyi reformról szóló törvényt, amely a nagy depressziónak nevezett 30-as évekbeli gazdasági válság óta a Wall Street legátfogóbb szabályozási reformját jelöli ki. Csaknem két évvel azután, hogy a megingott helyzetű vezető amerikai bankok az összeomlás szélére sodorták a világ pénzügyi rendszerét, a washingtoni törvényhozás felsőháza, a szenátus az előző héten, az alsóház, a képviselőház pedig júniusban fogadta el a törvényszöveg végső változatát. A reformcsomag — amelynek az az alapvető célja, hogy a bank- és a pénzügyi szféra működésének megszigorításával megelőzhető legyen a 2007—2009-eshez hasonló pénzügyi krízis — az elnöki aláírással emelkedett törvényerőre.
A nemzetközi kereskedelmi központként működő Ronald Reagan-épületben megtartott eseményen Obama kiemelte: a reformok az amerikai történelem legerősebb pénzügyi fogyasztóvédelmi lépéseit helyezik kilátásba. Új szövetségi intézmény létesül, amelynek egyetlen célja lesz, az, hogy az emberek — és nem a nagybankok, a hitelezők, a befektetési házak — érdekeiről gondoskodjon. ,,Ez nemcsak a fogyasztók, hanem az egész gazdaság számára kedvező lesz" — hangsúlyozta Obama. Az elnök kijelentette, hogy többé nem fognak nagy cégeket az adófizetők pénzéből megmenteni. Leszögezte: az új szabályok bizonyosságot teremtenek a bankok, az üzleti vállalkozások és a fogyasztók számára egyaránt. Azt is kijelentette, hogy ezentúl nem engedélyezik a kockázatos jelzáloghitel alapú pénzügyi műveleteket.
A történelmi jelentőségű reformcsomag elfogadásával több mint egyéves vita zárult le, Obama 2009 júniusában terjesztette elő reformelképzeléseit. A demokrata párti elnök kétpárti támogatottság megszerzésére törekedett, de ez nem sikerült: a szenátusban csak három republikánus politikus szavazott igennel.
Az új fogyasztóvédelmi intézkedések mellett a bankszektor által erősen kifogásolt reformok között szerepel, hogy a felügyelő hatóságok nagyobb hatalmat kapnak a bajba jutott cégek felszámolásához, a bankok profittermelési lehetőségeit megnyirbálva pedig korlátozni fogják a kockázatos pénzügyi műveleteket.
A novemberi kongresszusi választások előtt a demokraták ezzel újabb fontos fegyvertényt mutathatnak fel: a mélyreható egészségügyi reformcsomag után elfogadtatták az átfogó pénzügyi reformot is. Ez sem feltétlenül elegendő azonban az inkább a republikánusoknak kedvező választói hangulat megfordításához, a közvéleményt aggasztja a tartósan magas munkanélküliség és az óriásira duzzadt államháztartási hiány. A reformcsomaggal a demokraták nem sok barátot szereztek a Wall Streeten: a gazdag adakozók egyre több, az átfogó pénzügyi reformot ellenző republikánus politikust támogatnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.