Koszovó függetlensége jogszerű
Az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának tanácsadó véleménye szerint Koszovó 2008-as, egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal. Az ENSZ legmagasabb bírói fórumának állásfoglalása a sajtó szerint várhatóan erősíteni fogja a szeparatista törekvéseket.
Ugyancsak várható, hogy azok az ENSZ- és köztük EU-tagállamok, amelyek eddig vonakodtak elismerni Koszovót, most módosítják álláspontjukat. Szerbia mindent elkövet annak érdekében, hogy minél kevesebb állam ismerje el Koszovó függetlenségét — jelentette ki ugyanakkor a szerb külügyminiszter. A pristinai kormányfő helyettese szerint a hágai Nemzetközi Bíróság tegnapi döntése nagy győzelmet jelent. Hajredin Kuci szerint igazságos döntés született, amely megerősíti Koszovó függetlensége kihirdetésének helyességét.
Igazságtalan Beneš-dekrétumok
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter tegnap Bécsben a Beneš-dekrétumokról szólva azt mondta, soha nem kételkedett abban, hogy ami a második világháború után történt, igazságtalanság volt. A második világháború után a szudétanémetek és a felvidéki magyarok egy részének elűzését és tulajdonuktól való megfosztását megalapozó Beneš-dekrétumok érvénytelenítése mindazonáltal egyszerűen nem realisztikus — mondta Schwarzenberg —, mert a visszamenőleges hatályú érvénytelenítés beláthatatlan jogi következményekkel járna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.