REPÜLŐK TUSNÁD FELETT. Szerdán délután kétszer-háromszor is átrepült a tusnádfürdői völgyön két repülőgép. Pár másodperccel egymás után, mindig ugyanabból az irányból, nagyon alacsonyan szálltak, mintha arra lettek volna kíváncsiak, mi zajlik a táborban. A Manna.ro megkérdezte Albert Tibor polgármestert, kik közlekednek így ebben az üdülővárosban, de ő sem tudott semmit a gépekről, és legalább olyan szokatlannak találta a berepülést, mint a táborozók.
KELEMEN VÉDELMÉBE VETTE A KONSTANCAI OPERÁT. Kelemen Hunor művelődési minisztert dicsérte a konstancai opera igazgatónője. A helyi vezetők, a megyei tanács alelnökei (az elnök, Nicuşor Constantinescu nincs otthon) rendíthetetlenül kitartottak amellett, hogy a művelődési intézménynek meg kell szűnnie, a miniszter ellenben megoldásokat keresett, s talán ennek hatására született meg az az állítólagos kormányhatározat, mely szerint az állam által alapított színházakra, operákra, filharmonikus zenekarokra, népi együttesekre nem terjed ki a megszorító intézkedések hatálya. (Realitatea)
BEZÁRJÁK A RÁFIZETÉSES BÁNYÁKAT. Az Európa Tanács arra kéri a tagországokat, hogy versenyképtelen bányáikat 2014 októberéig zárják be. Az unió ezután csak azoknak a veszteséges bányáknak nyújt működési támogatást, amelyek felszámolási tervvel rendelkeznek. A rendelet vonatkozik a Zsil völgyére is. Amennyiben 2014 októberéig nem zárják be a bányákat, vissza kell fizetniük a kapott támogatásokat. (Mediafax)
VISSZAÜT AZ ÁFAEMELÉS. Július első felében tíz százalékkal csökkent a lakosság vásárlási kedve, az adócsalás a 80 százalékhoz közelít. A jelenséget az általános forgalmi adó ötszázalékos emelésével magyarázzák. A kiskereskedők zöme a feketepiacról szerzi be áruját, és esze ágában sincs számlát adni. (Ziare.com)
DRÁGULHAT A KENYÉR. Az árvizek következtében a tavalyihoz képest hektáronként több mint 2 tonnával kevesebb búza takarítható be idén, így Románia kénytelen gabonaimporthoz folyamodni. Ez a kenyér drágulásához vezet a közeljövőben. Romániában 9 millió hektár szántóföld van, ennek körülbelül 5 százaléka víz alá került. (Mediafax)
TUZLA TITKA. Úgy tűnik, a tuzlai tragikus repülőgép-szerencsétlenség bekövetkeztének egyik oka a gép túlterheltsége volt. Ezt a Putereában olvashatjuk. A lap az egyik életben maradt pilóta vallomására alapozva írja le eme feltételezését.
EGYSZER MAJD EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTYÁT OSZTANAK. Négy év késéssel, 2012-ben vezetik be a hazai egészségügyben a kártyás azonosító rendszert. Minden biztosított egy chipes kártyát kap, amely tartalmazza a személyére vonatkozó orvosi adatokat. Kórházi kezelés vagy orvosi ellátás, valamint gyógyszertári vásárlás esetén is ezzel lehet majd különböző ellátásokat igényelni. A kártya előállítására ősszel ír ki pályázatot a szakhatóság. (Manna.ro)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.