A román kormány július 21-i ülésén hagyta jóvá a szakminisztérium által előterjesztett új, célirányos támogatási forma elindítását a hegyvidéki, illetve hátrányos helyzetű zónában tejet termelő gazdák számára.
A jogosultak lajstromát ismét szűkítették, így a támogatásra csak a jogi személyiséggel rendelkező (egyéni, elismert magánvállalkozók, cégek) tejtermelők jogosultak, és természetesen tejkvótával kell rendelkezniük. A sajátos támogatást az unió mezőgazdasági garanciaalapjaiból fedezik évenként a tejelő állatállomány függvényében.
A román szakminisztérium a támogatás kifizetésére évenként több mint 22 millió eurót költhet el. A fejőstehenenkénti támogatást a kifizetési ügynökség szakemberei számolják ki, és nem haladhatja meg az egyedenkénti 100 eurót a minden év szeptember 30-i valutaárfolyamot véve alapul. A támogatásra jogosultnak 2—15 fejőstehén-állománnyal kell rendelkeznie, az állománynak szerepelnie kell az országos gazdasági nyilvántartásban (RNE), az állatokat a gazdaságban, illetve termelésben kell tartani a támogatási év idején. Az érintettek, jogosultak jelentkezését a kifizetési ügynökség megyei irodájánál várják. (Incze Péter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.