Demszky Gábor kizártnak mondta, hogy gyanúsított lehet a Főkert Zrt.-vel kapcsolatban indult nyomozásban. Ezt a főpolgármester tegnap közölte újságírókkal azt követően, hogy a BRFK nyomozói tanúként hallgatták meg a fővárosi céggel kapcsolatban.
A Magyar Nemzet szerint 2010. június 7-én hűtlen kezelés megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelt büntetőeljárásban a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának rendőrei elsősorban a fővárosi cég tevékenységéről, szerződéseiről, a közszolgáltató tulajdonában álló gazdasági társaságokról, a főváros által átadott pénzek felhasználásáról kérdezték Demszky Gábort. A lap értesülése szerint a kihallgatáson feltehetően az is téma lehetett, hogy a Főkert és leányvállalatai kezelésében levő ingatlanok milyen módon kerültek ki az önkormányzat tulajdonából. Demszky Gábor azonban kihallgatása után azt mondta: a nyomozók kérésének megfelelően nem adhat semmilyen tájékoztatást a meghallgatásáról. Hozzátette, nem érez sem politikai, sem más felelősséget a Főkert-üggyel kapcsolatban. A főpolgármester szerint a rendőrség részéről „udvariassági gesztus" volt az, hogy a városházán, saját irodájában hallgatták meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.