A hosszú hétvége alatt közel ötszázan keresték fel a Szent Kinga Ifjúsági Táborhelyet, hogy szórakozzanak, kikapcsolódjanak, hiszen a Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet által kínált program igen gazdag volt: a résztvevőknek naponta lehetőségük adódott játszani, sportolni, kirándulni, fürödni, harcolni festékgolyókkal, lovagolni és előadásokat hallgatni vállalkozásokról, környezetvédelemről, egészséges életmódról, nemi betegségekről, drogokról. Ezenkívül a kőfaragás csínját-bínját is elleshették Zsigmond Miklós kő- és fafaragó mestertől. A felső-háromszéki településekről érkezett ifjúsági és civil szervezetek képviselői kerekasztal-beszélgetésen is részt vettek, a tábor területén keresztyén sátor működött, ahol a hangszeres oktatás mellett önismereti teszteket töltöttek ki az érdeklődők. Esténként szépségverseny, karaoke-show és koncertek vártak az ifjakra, utolsó nap minifoci-bajnokságot szerveztek. (Kocsis Zoltán)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.