Vakációban ráér a nyugdíjtörvény
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői azt kérték a kormánytól, szeptember 15-ig szavazza meg a parlament az egységes nyugdíjtörvényt, a kabinet azonban halasztást kért legalább szeptember 30-ig, mert a parlament csak a hónap elején kezdi meg őszi ülésszakát.
Az egységes nyugdíjrendszert bevezető törvényt év elején fogadta el a kormány, és több hónapos vita után megszavazta a szenátus is, jelenleg a képviselőházban vár sorsára. Az IMF képviselői tegnap találkoztak Emil Boc miniszterelnökkel, a valutaalap és az Európai Bizottság közös küldöttsége július 26-án kezdte meg a Romániával kötött szerződés felülvizsgálatát, azt, hogy teljesítette-e a kormány a június végén vállaltakat. A vizsgálat befejezése után az IMF vezetőtanácsa szeptemberben dönt arról, jóváhagyja-e a kölcsön hatodik, 900 millió eurós részletét.
Az adótörvénykönyv ellen
A MediaSind azoknak a szakszervezeti szövetségeknek a támogatásával, amelyeknek tagja — a Romániai Demokratikus Szakszervezetek Föderációja és a Nemzetközi Újságíró-szövetség —, bíróságon támadja meg a kormány által elfogadott adótörvénykönyv-módosításokat. „A társadalmi párbeszéd szabályait lábbal tiporva a kormány hétfőn elfogadta az adótörvénykönyvet módosító 2010/58-as sürgősségi kormányrendelet alkalmazási módszertanát, amely tönkreteszi a sajtóipart, és súlyosan sérti a szólásszabadságot. A változások, amelyek a szerzői jogdíjakra is kötelezővé teszik a társadalombiztosítási hozzájárulás fizetését, az alkotói munka kétszeres megadóztatásához vezetnek" — áll a MediaSind közleményében. A dokumentum szerint a sajtó képviselőinek javaslatait nem vették figyelembe, annak ellenére, hogy a munkaügyi miniszterrel megállapodtak, csak azok számára teszik kötelezővé a hozzájárulás fizetését, akik nem rendelkeznek munkakönyvvel, illetve az intézkedés csak 2011. január elsejétől lép életbe.
Videanu a 25 százalék visszaállítását ígéri
Az állami alkalmazottak fizetése jövő év elejétől lépcsőzetesen visszatér a 25 százalékos csökkentés előtti szintre — nyilatkozta Adriean Videanu gazdasági miniszter. A közalkalmazottak fizetéseit július 1-jétől csökkentette 25 százalékkal a kormány, így kívánva visszaszorítani a kiadásokat és beilleszkedni a Nemzetközi Valutaalappal megállapodott 6,8 százalékos költségvetési hiánycélba. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter hétfőn még azt nyilatkozta, ha a jövő évi fizetésalapot összehangolják 60 000 közalkalmazotti állás felszámolásával, lehetségessé válik a fizetések átlag tízszázalékos emelése, ám később döntenek arról, hogy ez milyen formában oszlik el az egységes bérezési rendszerben.
Fogy a külügy
A külügyminisztérium 440-nel kevesebb személyt alkalmazhat, 69 állást a központban építettek le, 371-et a külképviseleteknél — derül ki a 2004/100-as kormányrendelet módosításából, amely megjelent a Hivatalos Közlönyben. A változtatás előtt a tárca 2499 személyt alkalmazhatott, közülük 811-en dolgoztak a központban. A változások szerint a jövőben csak három államtitkár dolgozik a tárcánál, illetve egy kormányügynök, aki az Európai Emberjogi Bíróságért felel, valamint a nemzetközi kiállításokkal foglalkozó biztos.
Szívsebészet fél gőzzel
A marosvásárhelyi gyermek-szívsebészeti klinika, az egyetlen Romániában, amelyben gyermekeken végeznek szívműtétet, felére csökkentette tevékenységét, mert a megszorító intézkedések miatt külföldre távoznak az ápolók. A marosvásárhelyi Szívsebészeti és Transzplantációs Intézet osztályvezetője, dr. Horaţiu Suciu szerint az egészségügyi rendszer krónikus betegségéről van szó, hisz egy ápoló kiképzése legalább hat hónap, de szó sem lehet új személyzet felvételéről, mert a megürült állásokat azonnal zárolják. ,,Kivételt kellene tenni, hogy ápolószemélyzetet alkalmazhassunk, hisz egyedüliek vagyunk az országban. Felére csökkentettük aktivitásunkat, a nyolc ágy helyett csak néggyel dolgozunk. Lehet, nem tűnik soknak, de gyermekek sorsáról van szó, sokan szenvednek szívbetegségben, és csak nálunk műthetőek. Természetesen, nyolc ágy sem elegendő, tízre lenne szükség, hisz évente 250 műtétet kellene végeznünk, és Romániában négy központra is szükség lenne, mert körülbelül évi ezer eset van" — nyilatkozta Suciu.