Két bajnoki arany- és egy bajnoki ezüstéremmel zárták a sepsiszentgyörgyi Sugás Motoros Klub versenyzői a 2010-es országos motokrosszbajnokságot, amelynek utolsó futamára Nagyszebenben került sor.
Az évadzáró, nyolcadik versenyen a háromszéki motorosok három második és egy hetedik helyezést értek el. Erős Koppány az 50 cm3-es géposztályban másodikként fejezte be a szebeni futamot, összetettben pedig első lett. A fiatal szentgyörgyi motokrosszosnak ez az első bajnoki címe. Tompa Krisztián a 65-ösök megmérettetésében másodikként ért célba, s ez a helyezés elég volt ahhoz, hogy egy újabb bajnoki címmel és arannyal gazdagítsa eddigi éremkollekcióját. Krisztián ebben a kategóriában zsinórban negyedik alkalommal nyerte meg az országos küzdelemsorozatot. A 85 cm3-es géposztályban Mocan Zakariást harmadikként intették le, összetettben pedig bajnoki ezüstérmes lett. Az amatőrök között érdekelt Kiss Ákos a hetedik helyen fejezte be a nemzeti bajnokság utolsó viadalát, ezzel pedig országos szinten a negyedik legjobb nem hivatásos motokrosszos. Előreláthatólag Tompa Krisztián augusztus 29-én ott lesz az Európa-bajnokság utolsó futamán, amelyre a bolgár Szevlievóban kerül sor. Bár lassan befejeződnek a különböző pontvadászatok, a megyeszékhelyi versenyzőkre még vár további három futam a Kelet-európai Bajnokságban, illetve minimum két magyar bajnoki. A hátralevő versenyekhez sok sikert kívánunk Krisztiánnak! (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.