Összesen öt Székelyföld feliratú táblát szándékoznak felállítani a közeljövőben a megye határainál. Három a Brassó megye felé vezető utak mellé kerül, egy Hidvég határába, és visszahelyezik a Kökös mellett néhány nap után eltávolított reklámtáblát is. A hidvégi a kökösihez hasonlóan 18 négyzetméteres lesz, a többi valamivel kisebb. Az elképzelés szerint a táblák hasonlóak, de az adott vidék egy-egy jellegzetes képe látható majd rajtuk, és mindeniken ott lesz a Székelyföld felirat.
Tegnap délben operatív bizottság döntött a táblák pontos elhelyezéséről, ezt követően állítják össze a dokumentációt, és kezdik meg az engedélyeztetési folyamatot. A topográfiai adatokat a kataszteri hivatalnak kell jóváhagynia, ezt követően a megyei önkormányzat állítja ki az engedélyt, de kérniük kell az országutak, a közlekedésrendészet, a villanyvállalat és a vasúttársaság beleegyezését.
Az első, Székelyföld feliratú óriáspannót augusztus közepén állították fel, de arra hivatkozva, hogy nem tartották be a törvény által megszabott távolságot, az országutak igazgatósága néhány nap múlva eltávolította azt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.