Hosszas nyomozás után hétfőn a sepsiszentgyörgyi bűnügyi nyomozóknak sikerült azonosítaniuk azt, aki az év eleje óta több intézményt meglopott.
M. Virgil (34) brassói lakost gyanúsítják azzal, hogy február 9-én a megyei kórház egyik irodájából az ott dolgozó figyelmetlenségét kihasználva 200 lejes zsebtelefont emelt el. Május 26-án a megyei sportigazgatóságot látogatta meg, ahonnan egy pénztárcát vitt el 2800 lejjel és iratokkal, valamint három telefont, összesen mintegy 5000 lejes kárt okozva. Még egy harmadik céget felkeresett, a három ,,bevetés" összhozama kb. 6000 lej, amiből csak tízszázaléknyit sikerült visszaszerezni. A gyanúsítottat kedden bíróság elé állították, amely elrendelte 29 napos előzetes letartóztatását. (p. m.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.