Szükség lenne a tanácsülések hanganyagának rögzítésére, és ennek érdekében megfelelő hangosítóberendezést kellene vásárolnia a kovásznai polgármesteri hivatalnak — vetette fel a kérdést már több alkalommal Kádár Gyula tanácstag.
Jelenleg csak írott jegyzőkönyvben rögzítik a tanácsüléseken elhangzottakat. Kopacz Levente Benedek képviselő sem bízik a jegyzőkönyvek pontosságában, mint elmondta, szembesült azzal a ténnyel, hogy felszólalását csak részben rögzítették, míg vitatársa beszédét szóról szóra beírták a tanácsülés jegyzőkönyvébe.
Lőrincz Zsigmond polgármester ellenvetésében elmondta, a felszerelés több mint hatezer euróba kerül, a jelenlegi helyzetben ez a kiadás nem lenne helyénvaló. Azt is hangsúlyozta, nem valószínű, hogy a polgárok kérnék a tanácsülések rögzített hanganyagát. Marad tehát továbbra is a jegyzőkönyv, ezt lehet tanulmányozni, ellenőrizni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.