Őrségváltás a Sándor-palotában
Sólyom László leköszönő köztársasági elnök tegnap délután, mikor hivatalosan is átadta hivatalát Schmitt Pál új államfőnek, kiemelte: láthatatlan elnökként mindig mellette áll, és ő igényt tart az együttműködésükre.
A Sándor-palotában Sólyom László sok sikert kívánt az új köztársasági elnöknek munkájához. Úgy fogalmazott: magától értetődik, hogy minden elnök szeretne új fejezetet kezdeni, ,,azonban ne felejtse el, hogy mindnyájan ugyanazt a könyvet írjuk". Schmitt Pál hangsúlyozta: mindent el fog követni, hogy elődje nyomdokába léphessen, aki, mint fogalmazott, magasra tette a mércét. Beszélt arról is, hogy köztársasági elnökként neki is lesznek külön vállalásai, mint ahogyan Sólyom László szívén viselte a környezet védelmét és a nemzet egységesítését.
Nyolcszázmillió a kettős állampolgárságra
A magyar kormány 830 millió forintot ad a kettős állampolgárságról szóló törvénnyel összefüggő kormányzati feladatok végrehajtására az idei költségvetés általános tartalékának terhére. A kabinet elfogadta az állampolgársági törvény végrehajtásáról szóló rendelet módosítását is, amely augusztus 20-án lép hatályba. Újdonság a korábbi szabályokhoz képest például az, hogy az állampolgársági kérelem átvételekor az anyakönyvvezető, a konzuli tisztviselő, továbbá az állampolgársági ügyekben eljáró szerv a kettős állampolgárságra alapozott honosítási és a visszahonosítási kérelem esetében ellenőrzi a magyar nyelvtudást.
Mérgező levegő Moszkvában
Moszkvában egyre nagyobb a hőség, a levegő a füstköd miatt szinte mérgező, a tiszti főorvos azt tanácsolta tegnap a város lakóinak, hogy lehetőleg utazzanak el, az erdő- és tőzegtüzek pedig tovább dúlnak az országban, és már ötven ember vesztette életét a lángokban. Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere tegnap elmondta: különös figyelmet fordítanak arra, hogy a tüzek ne terjedhessenek át azokra a területekre, ahol a csenobili atomerőmű 1986-ban bekövetkezett katasztrófája nyomán még nukleáris szennyezettség mérhető. A tüzek szinte változatlanul hatalmas területen dúlnak az országban. A moszkvai levegő mérgezőanyag-tartalmáról a Vedomosztyi lap megírta, hogy a hivatalos adatok megtévesztőek, s a véltnél sokkal súlyosabb a helyzet, valójában környezeti katasztrófáról kell beszélni. A város utcáin egyre több embert látni textilből készült, nedves maszkkal az arcán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.