Volt egyszer egy igen-igen szegény öregember, annak felesége s fia.
Mikor a fiú nagy legénnyé serdült, mondja az öregasszony az urának:
— Hallja-e, ideje volna már, hogy megházasítsuk a fiunkat.
— Hát eredj, házasítsd meg.
Az asszony elment a szomszédhoz, megkérte a leányát, de elutasították. Ment tovább, éppen így járt. Végigjárta az egész falut, minden háznál szerencsét próbált, ahol leány volt, de hol szép szóval, hol csúf szóval, mindenütt kitessékelték... No, majd összebogozzák a lányukat egy koldustarisznyával!
Hazamegy az asszony, elkesergi az urának, hogy sehol se kapott a fiának feleséget.
— Hát akkor menj a szomszéd faluba — mondja az öregember.
Elment az öregasszony, végigjárta a szomszéd falut is, de bizony ott sem volt szerencséje. Hiába, szegény embernek szegény a szerencséje!
— No — mondta a legény, mikor az anyja hazajött —, most már magam próbálok szerencsét. — Elbúcsúzott apjától, anyjától, s nekivágott a világnak.
Amint ment, mendegélt, folyton kesergett magában:
,,Hát csakugyan olyan semmirevaló vagyok, hogy egy leánynak se kellek? Ha az ördög küldene menyasszonyt, azt is feleségül venném!"
Abban a pillanatban, honnét, honnét nem, egy öregember toppant elébe.
— Adj’ isten, fiam!
— Fogadjisten, öregapám.
— Mit mondtál az elébb?
A legény megijedt, nem tudta, hogy mit feleljen.
— No csak bátran, ne félj tőlem. Hátha segítségedre lehetek.
A legény nekibátorodott, s elmondta, hogy milyen szerencsétlen. Már az ördögtől is elfogadná, csak kapna feleséget.
— Hiszen ha csak ez a baj — mondta az öreg —, szerzek én neked leányt, akár százat is, válogathatsz közülük kedvedre valót.
Éppen a tenger mellé értek, s azt mondta az öreg:
— Fordulj háttal a tengernek, s úgy lépj a tenger felé.
Egy szempillantás múlva a legény a tenger fenekén volt, ott is egy fehér márványkő palotában, s még jól körül sem nézhetett, az öreg tizenkét leányt vezetett a legény elé. Egyik szebb volt a másiknál.
— Válassz, melyik tetszik — biztatta az öregapó.
— Hej, öregapám, nehéz sor ez! Hadd gondolkozzam reggelig.
— Hát csak gondolkozzál — mondta az öreg, s bevezette a legényt egy szobácskába, ott a legény lefeküdt, de nem jött álom a szemére: mind azon gondolkozott, melyik leányt vegye feleségül a tizenkettő közül.
Egyszerre csak nyílt az ajtó, s belépett egy gyönyörű szép leány.
— Alszol-e, szegény legény?
Felelt a szegény legény:
— Nem alszom, nem álmodom, azon gondolkodom, kit válasszak feleségül.
— Éppen emiatt jöttem, te szegény legény. Vigyázz magadra, mert ez az öregember — ördög. Ha azt akarod, hogy élve kerülj ki innét, fogadd meg a tanácsomat.
— Hát tanácsolj, szép leány!
— Holnap reggel ismét elővezeti az ördög a tizenkét leányt, te azonban válassz engem. A jobb szemem fölött egy kis szúnyogocska lesz, arról megismerhetsz. Mert tudd meg, holnap mind a tizenketten olyan egyformák leszünk, mint tizenkét tojás.
Azután elbeszélte a leány, hogy ő egy kisebb faluban lakott, gazdag ember lánya volt, s éppen kilenc esztendeje, hogy eltűnt hazulról. Egyszer az anyja azt mondta haragjában, hogy bár az ördög elvinné, ő erre keserves sírással kiment az udvarra, s abban a pillanatban jött az ördög, fogta, vitte, s azóta itt van.
Másnap reggel az ördög elővezette a tizenkét leányt, s hát csakugyan olyan egyformák voltak, mint tizenkét tojás, de a legény meglátta a gazdag ember lányának a szeme felett a szúnyogocskát, s azt választotta.
Nem tetszett ez az ördögnek, hirtelen összevissza zavarta a leányokat, de a legény most is azt választotta, akit először. Összezavarta még egyszer, de a legény most sem vétett.
— No — mondta az ördög —, szerencséd, hogy mind a háromszor egyet választottál. Most már mehetsz haza, viheted a menyasszonyodat.
Mindjárt nekikészülődtek, hamarosan a tenger partjára értek, de az országútig folyton háttal mentek, hadd lássák, nem jön-e az ördög utánuk. Egyszerre csak a tenger úgy eltűnt, mintha nem is lett volna, ők meg nagy vígan továbbmentek, s meg sem álltak, míg a leány házához nem értek. Már sötét este volt, bekopogtattak, szállást kértek, de a gazda nem ismerte meg a sötétben a leányát, s azt mondta:
— Adnék jó szívvel, de látjátok, van már két szállóvendégem, ti már nem férnétek el.
Csakugyan ott volt két utas ember.
Akkor előlépett a leány, s azt mondta:
— Lelkem apám, nem ismer meg?
Hej, dehogynem ismerte meg! Sírt örömében a gazdag ember, ölelte-csókolta a leányát.
— Hát ez a legény ki, aki veled jött?
— Ez bizony az én vőlegényem, édesapám. Ő szabadított meg a pokolból.
Bezzeg nem mondta a gazdag ember, amikor megtudta, hogy a legény földhözragadt szegény: eredj a pokolba! — és másnap megtartották a lakodalmat.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.