Köztársasági elnökként a jelenlegi és a majd megszülető alkotmány alapján kell az egyensúly szerepét betöltenem a parlamenti pártok, a magyar társadalom, a nemzet különböző csoportjai között — fogalmazott Schmitt Pál, az új köztársasági elnök tegnap a hivatalba lépése alkalmából a Sándor-palota udvarában rendezett ünnepségen.
Hangsúlyozta: közhivatalánál fogva, kellő mértéktartással, aktív részese kíván lenni az alkotmányozás folyamatának. Javasolni fogja, hogy az alaptörvény előszava tartalmazza a kereszténységre történő utalást és a Szent Koronát, mely szavai szerint a magyarság európaiságának és európai értéktartalmának jelképe.
A kétszáz meghívott, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök a Sándor-palota belső udvarában kísérte figyelemmel a ceremóniát. Sólyom László volt köztársasági elnök nem ment el az eseményre, ahogy az MSZP és az LMP is jelezte, hogy nem vesznek részt, mert állításuk szerint későn kaptak meghívást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.