Legyen úgy, mint régen volt — ez a mottója a Gyergyószentmiklós melletti 4-es kilométernél található Hétvirág Panzió környékén holnap kezdődő, immár hatodik alkalommal megszervezett EMI-tábornak. A szervezők régi, hagyományos értékek megőrzésére, azok népszerűsítésére helyezik a hangsúlyt a fiatalok körében, de koncertek, más tevékenységek, tematikus sátrak is várják az érdeklődőket.
Az idei rendezvény központi témája a szórványmagyarság helyzete — külön szórványsátrat állítanak fel, az előadásokon is szó esik erről, jelen lesz Vetési László lelkész, bemutatják a székelyföldi megyék idevágó programjait —, de kiemelt kérdésként kezelik a Kárpát-medencei magyar nemzetpolitikát, magyar országgyűlési pártok képviselőit is meghívták a táborba, így a fideszes Kövér Lászlót vagy Vona Gábor Jobbik-elnököt. A székelyföldi vezetők egyebek mellett a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésről beszélnek, de szó lesz a csángók helyzetéről, az érmelléki autonómiatörekvésekről is.
Az előadások mellett azonban az EMI-táborban szórakozásra, hagyományaink megismerésére is lehetőség nyílik: kézműves-foglalkozások, néptáncelőadások, művész-, gyermek-, Keskeny Út-, film- és borsátor várja az érdeklődőket, íjászversenyt szerveznek, jurtákba lehet betekinteni, az esti koncerteken fellép többek között a NemEz, a Piramis, az Edda, a Kárpátia, a Beatrice, az Ismerős Arcok, a Transylmania, a Depresszió. Mint Nemes Előd, a háromszéki EMI vezetője lapunknak elmondta: a tavalyihoz hasonló részvételre, azaz mintegy tizenötezer látogatóra számítanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.