A széna kettős feladatot lát el a kérődzők takarmányozásában. Egyrészt fontos táplálóanyag-forrás: a nyersrost azért, mert elsősorban belőle állítják elő a bendőbaktériumok a tejzsír termeléséhez szükséges ecetsavat. A pillangósszénák ezen túlmenően jelentősen hozzájárulnak az állatok fehérjeellátásához is. A széna másik fontos feladata, hogy segít megteremteni a bendőben a mikrobák zavartalan tevékenységéhez szükséges feltételeket. A széna jó szerkezeti hatékonyságánál fogva aktív rágásra és kérődzésre készteti a szarvasmarhát, és ezáltal kielégítővé válik a nyáltermelés. Ugyanakkor a széna szerepet játszik az aktív bendőmozgások kiváltásában is.

A szénák tápértékét több tényező is befolyásolja.

1. A növény kora a kaszálás idején. A kaszálás időpontjának megválasztásakor a mennyiség és a minőség szempontjait kell egyeztetni, akkor kell kaszálni, amikor már kielégítő a zöldtömeg, de még megfelelő a minőség. Ez a zöldbimbós állapot, illetve a bugahányás vagy kalászolás kezdete. Gazdáink általánosan téves hajlama, hogy kivárják, míg a kis növésű aljfüvek (réti perje, angol perje, vörös csenkesz, taréjos búzafű, csillagpázsit) jól felnőnek. Ez azonban a szálfüvek és pillangósok elöregedéséhez vezet, s nagymértékben csökken ezáltal a szénafű értéke.

2. A szénakészítés módja. A veszteségeket és ezen keresztül a széna táplálóértékét az is meghatározza, hogy hagyományos renden szárítással vagy valamelyik korszerűbb módszerrel készítettük.

3. A szénakészítés idején uralkodó időjárás. Az esős időjárás valamennyi szénakészítési eljárás veszteségeit megnöveli. A szénaszárítás során jelentős mértékben csökken a zöldtakarmány eredeti karotintartalma. A veszteség mértéke attól függ, hogy mennyi ideig volt a száradó növény napsugárzásnak kitéve. 48—72 órás renden szárítás során a karotin- (A-vitamin) veszteség elérheti akár a 60—70 százalékot is. Ezzel szemben viszont, ugyancsak a napfény ultraibolya sugarainak hatására, D2-vitamin képződik a szénában.

Elegendő csapadék vagy öntözés esetén a gyepek többször is kaszálhatók. Az első kaszálástól származó széna az anyaszéna, a későbbi kaszálások adják a sarjúszénát. Ha volt elég csapadék, a sarjúszéna levélben gazdagabb az anyaszénánál. Az őszi sarjúszéna nagyobb táplálékértékű, mint a nyári sarjú szénája. A réti széna is, ha jó minőségű, mind a kérődzők, mind a lovak kedvenc takarmánya. A pillangós virágú zöldtakarmányok közül a lucernából készül a legtöbb széna. Ennek fehérjetartalma, amennyiben a kaszálás virágzás előtt történt, és a szárítás alatt jó volt az időjárás, elérheti a húsz százalékot.

A szénakészítésnek három alapvető módszere a renden történő, a szellőztetéses, valamint a forró levegős szárítás. A pillangós zöldtakarmányokat inkább késes kaszával, a gyepet pedig rotációs kaszával javasolt vágni. A rendvágó gépek mindkét zöldtakarmány kaszálására alkalmasak. A rendre vágott fűféle zöldtakarmányt a gyorsabb száradás érdekében naponta kétszer-háromszor meg kell forgatni. A szőnyegrenden levő pillangós zöldtakarmányt, amikor annak víztartalma 60—65 százalékra csökkent, rendsodrózni szükséges. Ennek célja olyan görgetegrend kialakítása, amelyben a levelek többsége a sodrat belsejébe kerül. Így a levelek lassan száradnak, ami azért kedvező, mert ezáltal közelebb kerül egymáshoz a levelek és szárrészek száradásának ideje. Ennek eredményeként csökken a levélpergési veszteség. A rensodrózással nem szabad elkésni, különben a levélpergési veszteség nőni fog. Ha a görgetegrend nagyobb esőt kap, szét kell szedni, és szikkadás után ismét rendsodrózni.