A gelencei római katolikus templom a listavezető
Sehogy sem tudtak dűlőre jutni a Kovászna megyei önkormányzati képviselők a testület bodzafordulói ülésén abban a kérdésben, hogy mi legyen Háromszék „hét csodája", azaz mely turisztikai célpontokat vegyenek be abba a pályázatba, amely e helyszínek népszerűsítését célozza.
Az előterjesztett határozattervezet szerint a gelencei római katolikus templom, a csernátoni Népművészeti Múzeum, az illyefalvi református templom, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, a bibarcfalvi református templom, a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület és a Rétyi Nyír szerepelt a listán. Sabin Calinic román önkormányzati képviselő javasolta, vegyék le a napirendről, mert a válogatás nem kellően megalapozott, inkább véletlenszerű. Elégedetlenségéhez utóbb csatlakoztak a Magyar Polgári Párt képviselői is, ők is a szelekciót kifogásolták, szerintük nem készítették elő a napirendi pontot.
Ezek-e a legalkalmasabb turisztikai célpontok, érdemes-e ezek népszerűsítésére pénzt áldozni? — fogalmazta meg kérdéseit Sabin Calinic, stratégiát, prioritások rögzítését sürgetve, Ioan Solomon pedig román vonatkozású célpontok beiktatását javasolta, és halasztást szorgalmaztak. A megyevezetők szerint széles körű konzultáció nyomán választották ki a helyszíneket, és azt is szem előtt tartották, hogy olyan célpontokat vegyenek be, amelyekre korábban nem nyújtottak be más pályázatot — ezért maradt ki például a Székely Nemzeti Múzeum —, Klárik László megyemenedzser azt is felhozta érvként, hogy halasztás esetén kifuthatnak a határidőből. Fazakas Tibor MPP-s képviselő azt javasolta, hogy minden kistérségből válasszanak ki egy-egy emlékművet és természeti célpontot, de azt is felvetette: a művelődési központ szakembereinek is bele kellene szólniuk a válogatásba. Felvetette azt a kérdést is, hogy amennyiben versenytárgyalást hirdetnek, könnyen megeshet, más megyéből kerül ki a győztes, Tulit Attila pedig tetszőlegesnek minősítette a listát, szerinte nincsenek megfelelő társítások.
Hosszas vita, rövidebb tanácskozási szünet után szavaztak a képviselők: a román tanácstagok ellenszavazatával, az MPP-sek tartózkodásával a tervezet végül nem kapta meg a szükséges szavazatszámot. Hogy a 956 000 lejes európai uniós pályázat mégse kerüljön veszélybe, az MPP kész rendkívüli tanácsülésen részt venni — közölte utólag Kulcsár Terza József, a polgáriak frakcióvezetője, kifogásolva, hogy a tervezetet nem készítették elő kellően, és őket sem kérdezték meg az ügyben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.