Két nap állt a bál Sepsibükszádon a helybeli rezesbanda muzsikájára. Reggeli horgászversenyre gyűlt a nép az Olt melletti Daragics-féle halastavaknál. A pecázókat nem zavarta a kánikula.
Régi barátként üdvözölte Berhida és Vasad magyarországi testvértelepülések népes küldöttségét Bács Márton Csaba sepsibükszádi polgármester, Isten igéjét t. Ferencz Imre helybeli plébános olvasta fel.
Mészáros Éva, a Budapest közeli Vasad polgármestere elmondta, hogy a baráti szeretet és a ragaszkodás erősebbnek bizonyult, mint az a sok száz kilométer, ami elválasztja a két települést egymástól. A berhidai, nagyberki és a helybeli fiatalok fergeteges szórakoztató táncos-zenés műsorral léptek fel, a Mikes Ármin Általános Iskolában megnyitották a bükszádi származású Csáki-Bedő Erzsébet Anna csomózott- és makramékülönlegességeinek kiállítását. A tegnapi program kiemelkedő műsorszáma a futballpályán megtartott lovasparádé és a helybeli vegyes kórus fellépése volt. Étel-ital bőségben, volt esti koncert Nóta Lacival, utcabál Virág Imrével és társaival. Mindezt hyszonnyolc támogató segítségével, az önkormányzat költségvetésének igénybevétele nélkül sikerült kivitelezni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.