Ősztől nem lesz elemi iskolája Lisznyópataknak és óvodája Uzonfüzesnek, valamint bezárják a csernátoni 3-as iskolát. A gyermekeket mindhárom esetben a községközpontba szállítják iskolabusszal.
Nem csak a gyermeklétszám csökkenése miatt számoltak fel V—VIII. osztályos tagozatokat, illetve zártak be óvodákat és I—IV. osztályos iskolákat az elmúlt esztendőkben, hanem az oktatási minisztériumból diktált leépítések miatt is. Háromszéken másfél esztendő alatt eltűnt kétszázhuszonegy katedra, de mivel sok tanár vállalt korábban pluszórákat, ezek felszámolásával, illetve az órarend karcsúsításával és a csoportos oktatás megszüntetésével elbocsátások nélkül tett eleget a tanfelügyelőség a leépítéseket előirányzó határozatnak. Keresztély Irma főtanfelügyelő úgy véli, az óvodák és iskolák fejkvóta szerinti finanszírozása miatt elkerülhetetlen a kis létszámú egységek felszámolása, illetve jogi státusának megszüntetése, de az önkormányzatoknak kell dönteniük arról, hogy területükön milyen óvodai és iskolahálózatot működtetnek. A főtanfelügyelő továbbra is azt az elvet vallja, hogy lehet és kell ésszerűsíteni a rendszert, de alapvető követelménynek kellene lennie, hogy egyetlen település se maradjon óvoda és elemi iskola nélkül.
Az új tanévben a nyolcvanhat pénzügyi központhoz kétszáznegyvenhat egység fog tartozni, a háromszéki óvodai és iskolahálózat háromszázharminckét intézményéből kétszázegy magyar tannyelvű, ötvenöt román és hetvenhat vegyes tanítási nyelvű.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.