Amikor huszonkét esztendő után ismét ráborulhattam a mai Románia széles keblének acélos szikláira, annak is éppen a közepén, a Székelyföldön, ott, ahol az ország szíve s a Vatra Românească ver (bennünket), megfogadtam, hogy nem panaszkodom, mert nem lesz hozzá erőm. Ezt a fogadalmat már be nem tarthatván, elmondom itt egy töredékét annak, amit megéltünk kettesben a Romtelecommal.
Májusban szerződést kötöttünk telefon és televízió felszerelésére. A tévé két napig működött. Egy hónapon át telefonálgattam, turistaként gyalogoltam naponta hozzájuk, egyszer kijöttek, beállították a tányérantennát, továbbra is semmi. Mondottam, felbontjuk helyben s rögvest a szerződést. Azt mondták, 150 eurót kell fizetnem a hűtlenség miatt. Mondtam: sosem működött a felszerelés. Házasságot bontottunk. Ehhez tegyem hozzá a lényeget: az iratoknak, a beszélgetések százainak egy századát sem értettem románul. Messziről jött azt mond, amit akar, s aki messziről jön, annak is azt mondanak, amit akarnak.
Van egy asztal, tegnap ott állottam sorban, a pénztáros nem értette, miért, s mit nem értek románul. Mondotta, jöjjek, kilenckor nyitnak. Mentem, nyitottak, de a magyarul tudó hölgy csak tízre jön. Állottunk, vártuk a magyar szót.
Én kerültem egyet tízig, aztán tíz előtt vissza, legyek első a magyar sorban. Negyed tizenegykor megjött a hölgy, magyarázott, számolt, kiderült, hibás a számlázás.
Fizettem. Sokszor fizettem, de hát huszonkét esztendő alatt megváltozott a román nyelv, még az is, amit tudtam és értettem.
Amíg várakoztam a sorban, arra gondoltam: na, ennyit elértünk azért magyarokul Romániában, hogy számunkra külön sort nyitnak! Nem semmi, hanem sok ám az!
Nézem közelről félájultan a melegben, hogyan is van ez Kovászna megyében, a túlnyomó magyar többségű Sepsiszentgyörgyön, hogy külön sorolják itt a magyarokat? Jut eszembe az is, hogy rémülten tiltakoznak emitt is, Romániában a fajüldözés ellen, hivatalból! Akkor meg minek nevezzem ezt az állapotot, amelyben leledzünk? Külön kezelnek bennünket, mint a szellemileg, fizikailag sérült helyzetűeket.
Innen már csak egy lépés, hogy külön asztalhoz ültessenek, külön ruházatban...
Szilágyi Domokos szocializmusbeli gúnyiratából idézek ide, s vigaszomra tán, két sort:
Elmondja szépen, akkurát,
hogy fejlődtünk, de akkorát!
És beleléptünk itt is, túlfelől is az Európai Unióba, amelynek a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy az elveit, a sajátjait kövesse.
És — kormányon van a magyarság Romániában, de ennek s az előzőeknek s a leendőknek sem érettünk dobog a szíve, éppen ott, ahová leborultam idén február 2-án.
Román sor, magyar sor, magyar sors. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc után írja Heinrich Heine német költő: ,,Ha azt a szót hallom: Magyarország, szűknek érzem magamon a német módra szabott zakót."
Ha azt hallanánk egyszer, hogy... nem folytatom. Autonómiatörekvésünket az ENSZ-nél egy romániai kormánytag, magyar ember gáncsolta el minap, mondván ellenünkre, hogy minden a legeslegjobban van ebben a legeslegjobb román demokráciában, kivált leges a magyarok sorsa!
Magyar küldött mondotta. És még nem hívtuk vissza megpofozás ügyében.
Ez mind a Romtelecom kétnemzetiségű sorához vezet, és onnan tovább, tovább. Meddig? Rajtunk, sajnos, nem múlik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
