Volt, aki kedvelte, más kimondottan nagyravágyónak, felfuvalkodottnak ítélte, így megoszlottak a vélemények akkor is, amikor férjhez ment.

Az eset nagy port kavart Kerekerdőn, egy hétig ezzel foglalkozott a sajtó, az utcán összeverődő verebek is erről beszéltek, ugyanis ígéretes parti volt az övé. A férjjelölt nem más, mint a sokak titkos álmaiban megjelenő Páva Pável, a sudár, gyönyörű pávaifjú, aki mellesleg gazdag is volt. Amikor elsuhant pávamobilján, úgy szálltak a nyomában a sóhajok, mint ősszel a falevelek.

Nagy esküvő volt, még évek múltán is arról beszéltek, minden serdülő lány ilyet álmodik. A menyasszony talpig fehérben, a nyakán rózsaszín igazgyöngysor, az uszályát maga után húzta, ahogy kevélyen lépdelt a templomban. A vőlegény kékes-aranyos dolmányban feszített, és megvillogtatta pompás arany ékszereit, büszkén tartotta bóbitás fejét. Utánuk következtek a násznagyok: Arany Fácán és Fácánné, Ezüst Fácán és neje, valamint a pityergő és pittyegő gyöngytyúkok, a koszorúsleányok. Zene szólt, rózsaszirmok röpködtek, rózsaszín köd borított be mindent.

Ez a sok csillogás és a sziromeső jutott rögtön Doktor Bubónak eszébe, amikor meglátta páciensét, a szipogó, sápadt Paulát.

Régi vágású úriember lévén, nem kérdezett semmit, csak székkel kínálta vendégét, meg egy zsebkendővel. Maga is leült, kitapogatta a beteg pulzusát, megnézte fakó szemét, csapzott tollát, és érzékelte lehangolt kedélyállapotát. Sokatmondóan felsóhajtott:

— Beszéljen, kedves, mi bántja?

A beteg elhaló hangon suttogni kezdett.

— Tudja, doktor úr, én mindig magabiztos voltam, és hittem, hogy a sors többre hivatott, mint hogy egyszerű háziasszony és anya legyek egy férfi oldalán. Nem is lepett meg nagyon, hogy Pável engem választott, hiszen ő is szép, és nagyon jól éltünk, társaságba is jártunk. A baj akkor kezdődött, amikor az itthoni teendők miatt ritkábban tudtam öltözködni, menni, a férjem meg egyre újabb és újabb társaságokban páváskodott. Mindig ő szeretett a középpontban lenni, mindig mindenkinek rá kellett figyelnie, őt kellett dicsérnie. A munka nagy része rám maradt, mert ő egy páva, s kikérte magának, hogy köznapi dolgokkal foglalkozzék. Egyre többször hangzott el, hogy én csak egy pulyka vagyok, a barátnőim meg buta tyúkok.

A doktor elgondolkodva nézett az egykori büszke pulykára, aki most a mély depresszió tüneteit mutatta.

— Asszonyom — szólalt meg —, ön pulykakórban szenved, ami rendkívül ragályos betegség. Sok sétát, fodrászt és társaságot ajánlok önnek, s ezt receptre is írom. A férjének pedig, hogy megmeneküljön a fertőzéstől, napi egy porszívózást és egy mosogatást, szintén receptre.

Pulyka Paula hálásan szepegett, miközben becsukta maga mögött az ajtót.