Szent István-napi ünnepségek Háromszéken
* A perkői kápolnánál a Szent István-búcsús szentmise ma 12 órakor kezdődik Drócsa László kézdikővári plébános celebrálásával, a zarándoksereg 11 órakor indul a kézdiszentléleki kerített templom elől. 16 órakor a perkői szabadtéri színpadon fellép a budapesti Eötvös Kórus, majd az immár hagyományos néptáncfesztivál következik, 20.30 órakor pedig a Kormorán Memory Band koncertezik. A perkői őrtűzgyújtásra 22 órakor kerül sor.
* Sepsiszentgyörgyön ma 17 órától a hősök temetőjében a Vitézi Rend Erdélyi Törzskapitánysága a Rend alapításának 90. évfordulóján emlékművet állít. Az avatóünnepségen jelen lesz Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A belvárosi katolikus templomkertben a 18 órás szentmise után egyházalapító királyunkra emlékeznek, díszbeszédet mond ft. Pakó Benedek kanonok, nyugalmazott lelkész. Kérik mindazokat, akik részt vesznek az ünnepségen, helyezzenek el egy szál virágot a Szent István-szobornál.
* Mikóújfaluban a katolikus templomban ma 17 órától tartja ezüstmiséjét Simó Gábor plébános, szentbeszédet mond Szilágyi Lőrinc esperes.
* Kovásznán a katolikus templomban vasárnap 10 órától az idősekre emlékeznek, 12 órától a búcsús szentmisén beszédet mond Takács Dezső plébános.
* Sepsiszentkirályban a református templomban szombaton 10 órától ökumenikus istentisztelet, igét hirdet Bustya János lelkész, majd felavatják a falu címeres zászlóját. Vasárnap 11.30 órától a katolikus kápolnában búcsús szentmisén Kacsóh Sándor plébános mond beszédet.
* Árkoson vasárnap 16 órától emlékeznek a kápolna védőszentjére, szentbeszédet tart Hajdú János főesperes.
Hitvilág
* Kézdivásárhelyen vasárnap 11.30 órától unitárius istentisztelet lesz az evangélikus templomban. A református egyházközség vasárnap 18.30 órától tartja a Kálvin Központi Esték legközelebbi rendezvényét az imateremben. Az est meghívottjai: Kertész Mária és Kertész Tibor.
* Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református gyülekezet lelkészi lakásában hétfőn 10 órától vakációs bibliahét kezdődik. Mottó: Jertek, ünnepeljünk!
Tánc
A Roll Dance Budapest Kombitánc Együttes kerekes székes együttese erdélyi körútja során szombaton 21 órától a sepsiszentgyörgyi Kisstadionban lép fel, a belépés ingyenes. Háromnapos itt-tartózkodásuk alatt a Sepsiszentgyörgyi Mozgássérültek Egyesületének vendégei lesznek, több közös foglalkozáson vesznek részt.
Felvételi technikumba
Szeptember 1—10. között lehet iratkozni a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben induló titkársági, illetve könyvtáros technikumi osztályba. Érdeklődni a 0267 361 958-as telefonon lehet, további információk a www.bodpetertk.ro honlapon.
Ügyeletek
Gyógyszertár. Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20―8 óráig a Romulus Cioflec utcai Catena patika (telefon: 0367 804 709) teljesít szolgálatot.
Fogászat. Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 10―12 óráig a Stadion utca 16. szám alatti DHD fogászaton dr. Dezső Csaba (telefon: 0267 351 069), szombaton 13―15 óráig a Kőrösi Csoma Sándor utca 36. szám alatti rendelőjében dr. Mikó Mária teljesít szolgálatot.
Röviden
Útlezárás és -javítás. A Kálvin tér és a Debren-patak közötti szakaszon ma lezárják a forgalmat, szintén ma 7—17 óráig a Gróf Mikó Imre utcai 1-es tömbház mögötti részen aszfaltozzák az úttestet és a járdát. Kérik az autósokat, hogy ez idő alatt ne parkoljanak, és ne hagyjanak autókat az említett szakaszon.
Áramszünet. Sepsiszentgyörgyön ma 8—15 óráig a Kós Károly, a Patak, a Dózsa György és a Zöld Péter utcában, Étfalvazoltánban ma 9—15 óráig, valamint Kézdivásárhelyen az Ady Endre, a Kert és a Patak utcában 8.30—14 óráig, illetve Vargyason (a központban) 8—14 óráig, holnap 8—14 óráig Fülében (a központban) szünetel az áramszolgáltatás.
Nomád lovastábor. Egyhetes lovastábor indul hétfőn a Vargyas-szorosban, a lovagláson kívül barlangászattal és sziklamászással is megismerkedhetnek a gyermekek. Érdeklődni a 0743 987 405-ös telefonon.
Szüreti bál. A fotosmartonosi kultúrházban szombaton 21 órától szüreti bált tartanak, melyre minden érdeklődőt várnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.