Az augusztus 20-i ünnepségek fénycsóvája az anyaországra — újabban szívesen írom le ezt a szót — vetődött, az írott és sugárzott sajtóban a Kárpát-medence egészére tekintve is Magyarországnak jutott a legtöbb ünnepi fény.
Ez természetes is, ott volt — van — munkaszüneti nap. Valami megfordult: eddig a magyarhoni ünnepségeket az elszakított nemzetrészek, jelesen az erdélyi, az itteni magyar lelkekben fészkelő érzelmekkel kellett dúsítani, most az Országháza előtt — amely, ugye mindenki tudja, a mienk is —, szóval, a Kossuth téren nem voltak zörgő és nyikorgó vaskordonok, virágtartó edények határolták el a hivatalos ceremónia számára a teret, a tegnapi napon avatott honvédtisztek szablyáján sok évtized után először szikrázhatott a napfény, a díszszázad délceg tisztjeinek és tiszteseinek új formaruháján futkoshatott fel-alá a lányok tekintete, s a díszszázad huszárjait sem kellett összetéveszteni a kardlapozva oszlató rohamrendőrökkel.
Történt tegnap valami, ami azt jelezte: a magyar név megint szép lesz...
Számunkra természetesen a legszebb és legfontosabb augusztus 20-i ajándék a kettős állampolgárságról szóló, ezen a napon hatályba lépő, 2011. január elsejétől alkalmazandó törvény volt, amely sok-sok egyéb mellett nemzeti önérzetünk istápja lehet, mérsékelheti, akár meg is fordíthatja az elszakított nemzetrészeknél az asszimilációs folyamatokat. Lelki elégtételt is jelent ez a Szent István-naphoz kötődő törvény, lélekben, virtuálisan a Szent István-i Magyarország és eszméinek az újabb világrendbe építését célozza, s ami nagyon-nagyon fontos: törli a 2004. december 5-i szégyent és gyalázatot.
Az idei Szent István-napi ünnepségsorozat a nemzeti összefogás jegyében zajlott. Kérdéses viszont, hogy ennek üzenete megrezzentette-e egy sereg erdélyi és máshol fennforgolódó politikus dobhártyáját. A kormányon levő és a kormányközeli magyar politikai elit augusztus 20-át megelőzően sokat tett, hogy az erdélyi pártoskodó széthúzást az összefogás szükségességének felismerése felé mozdítsa el. Alapvető kérdésekben, mint amilyenek az autonómiaformák.
Kérdés, hogy az ünneprontó kakaskodásra hajlamos hazai politikusok ezt megértik-e.
Ha erre képtelenek, akkor pártjuk tagságára, a közvéleményre hárul a feladat, hogy megértessék velük. Nincs szükség sem a meglévő pártok kakaskodó pártoskodására, sem új pártocskák politikai pitykézésére.
