KÖLCSÖNÖKBŐL ÉLÜNK. Év elejétől a kormány 11 milliárd eurót kölcsönzött a bankoktól, az IMF-től, az Európai Bizottságtól, külföldi befektetőktől, azaz óránként kétmillió eurót. Ebből fizeti ki a béreket és a nyugdjakat. Emil Boc miniszterelnök szerint a kormánynak nincs választása. (Ziare.com)
MEGADÓZZÁK A PARLAGON HAGYOTT FÖLDEKET. Több mint 400 000 földtulajdonos számíthat arra, hogy parlagon heverő termőföldjei után többletadót kell fizetnie, amennyiben a vonatkozó javaslatot a kormány elfogadja. Traian Băsescu államelnök szerint elfogadhatatlan, hogy azok a gazdák is kapjanak állami vagy uniós támogatást, akik évek óta nem foglalkoznak földműveléssel, az állam viszont úgy tesz, mintha nem tudna erről. Adrian Rădulescu, a mezőgazdasági tárca államtitkára szerint a többletadó mértékéről folynak az egyeztetések. A megműveletlen földek az ország termőterületeinek mintegy egyötödét teszik ki. A megművelhető kültelkek tulajdonosai jelenleg 36-tól 43 lejig terjedő adót fizetnek hektáronként, az összegek a helyi önkormányzatok költségvetésébe folynak. (Krónika)
SAJTÓVÉDŐ CSOPORT ALAKULT. Nagy felháborodást váltott ki két hónappal ezelőtt, amikor a Legfelsőbb Védelmi Tanács nemzetbiztonsági veszélyként jelölte meg a sajtót, mert helyet ad ,,az állami intézmények lejáratását szolgáló, az intézmények tevékenységéről hamis információkat terjesztő, politikai megrendelésre készült médiahadjáratoknak". A hét végén megalakult az úgynevezett Sajtóvédő Csoport. Alapító tagjai: Carmen Moldovan, Lavinia Şandru, Sorin Roşca Stănescu, Victor Ciutac, Corina Drăgotescu, Valentin Nicolau és Florin Chilian. A csoport szerint a sajtónak nincs keresnivalója a védelmi tanács által előterjesztett dokumentumban: a román demokrácia épp attól kapta a legnagyobb pofont, aki arra esküdött fel, hogy védelmezi azt, és úgy vélik, precedens nélküli Băsescu szólás- és véleményszabadság elleni hadjárata. (Ziare.com)
FOLYTATÓDIK A KIVIZSGÁLÁS. A giuleşti-i szülészet koraszülött osztályának javítási munkálatait hétfőn elkezdték, miután a fővárosi szülészeteken, elsősorban a koraszülött osztályokon helyhiánnyal küzdenek. A vizsgálat még nem zárult le, a Puterea például tudni véli, hogy az asszisztensnőn és felettesein kívül a villanyszerelők ellen is bűnvádi eljárás indulhat. A tűzvészt túlélő hat csecsemő állapota továbbra is válságos, megnyugtató híreket csak egy hét múlva közölhetnek az orvosok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.