Megjelent Dancs Annamari Erdély és Nosztalgia című albuma, amelyet az énekesnő kanadai turnéján mutat be.
— Régóta szerettem volna egy lemezt különleges hangulatú felvételekkel, olyan nosztalgiadalokkal és saját szerzeményekkel, amelyeket nem minden alkalommal énekelek, csak amikor igazi barátok között vagyok — ezzel a vallomással szól közönségéhez, hallgatóihoz Dancs Annamari a most megjelent, tizedik albumán.
A korong valóban különleges, hiszen főként a kanadai magyar közösségeknek készült, amelyek az énekesnő előző turnéján nem tudtak betelni az Erdélyről szóló dalokkal és a régmúlt idők nosztalgiaslágereivel. Hogy hazai forgalmazásba is kerüljön, arról az utóbbi évek itthoni fellépései győzték meg a kiadót, ugyanis annak ellenére, hogy a közönség mindig is szerette Annamari popslágereit, koncertjein kitörő lelkesedéssel fogadta operettlemezének anyagát és a régi slágereket, amelyeket még a legfiatalabb nézők is megkedveltek. Az új lemez három fejezetből áll.
A Háromszék utazó kulturális nagykövete magatartást nemcsak külhoni fellépésein, hanem már új albuma első öt felvételében is kinyilvánítja. A szülőföld szeretetét, a hazatérés örömét egyaránt megszólaltatja az Erdély földjén című nagy sikerű dalában, a csodálatos Farkas Árpád-vers, a Háromszéki piros páris megzenésített változatában, valamint a Székelyudvarhely című László András-szerzeményben. A megmaradásról, a magyarságról szól A világ vándormagyarjainak himnusza című érzelemgazdag duett, amelyet a tehetséges kanadai zenésszel, Jakab Alpárral énekel. Hangzás tekintetében talán kakukktojásnak tűnhet a Tatros vize, etno-popba átültetett gyimesi népdalfeldolgozás, de ez amolyan visszatérés az időbe, amikor Annamari kilencévesen még népdalokat énekelt.
A Dalok a szívnek, a léleknek címszó alatt most új fejezet kezdődik az énekesnő karrierjében, melynek főszereplője a sanzon, valamint a 30-as, 40-es évek dalai, amelyekről így nyilatkozik:
— Tisztelgés a Nagyok előtt: Karády, Seress és Eisemann műveiből válogatva, mert amellett, hogy jólesik hallgatni őket, még ma is igazat mondó örökzöldek!
Az „új Annamari" főként a Karády-dalokban és a Szomorú vasárnap című világslágerben mutatkozik be erőteljesen egy tőle soha még nem hallott búgó, alt hangon...
Az album harmadik fejezetében ez szerencsésen folytatódik a többi, barátságról szóló dalban is.
Annamari tizedik lemeze észrevehetően tükrözi, hogy a tizennégy évvel ezelőtt induló tinédzser énekeslány felnőtt a művészi feladatokhoz is...
Az Erdély és Nosztalgia című albumot az énekesnő tegnap kezdődött kanadai turnéján mutatja be a következő városokban: Windsor, Ottawa, Toronto, Brantford, Niagara Falls, Kitchener, Calgary, Edmonton, Calgary.
Bővebben a www.dancsannamari.com honlapon.