A csap már működik — stratégiai célt fog szolgálni
Hivatalosan ugyan még nem adták át, de a múlt hónaptól már üzemképes az Arad és a Szeged közötti gázvezeték — írta csütörtöki számában a Ziarul financiar bukaresti napilap. Ezzel Románia rákapcsolódhat a nyugat-európai hálózatra, némiképp függetlenítve magát az orosz földgáztól.
A gazdasági-pénzügyi újság szerint a romániai és a magyarországi gázhálózatot összekötő, száz kilométer hosszú vezeték megépítéséről már több mint tíz éve tárgyaltak a felek. A Mol csoporthoz tartozó FGSZ Földgázszállító Zrt. és a medgyesi Transgaz 2008 nyarán kötött megállapodást a két ország nagy nyomású földgázszállító rendszereinek összekapcsolásáról.
A lap szerint az új vezetéket várhatóan szeptemberben adják át hivatalosan a hatóságok. Piaci forrásokra hivatkozva a lap úgy tudja, hogy már végeztek teszteket, és ezek eredménye azt mutatja, hogy a vezeték üzemképes. Az újság szerint a magyar vállalat is megerősítette ezt az információt. A Petrom olaj- és gázvállalat az első társaság, amely már importál nyersanyagot a gázvezetéken keresztül — olvasható a Ziarul financiarban.
A vezeték magyarországi, Algyő—Csanádpalota közötti szakasza kilencmilliárd forintba került, amit az FGSZ anyavállalata, a Mol Nyrt. finanszírozott. A vezeték éves kapacitása 1,75 milliárd köbméter.
Az FGSZ az MTI-vel közölte, a tesztüzem, ami gyakorlatilag normál napi működtetést jelent, sikeres, így szeptember közepén várhatóan hivatalosan is üzembe helyezik a vezetéket.
A vezeték egyelőre csak Romániába szállít gázt, de a későbbiekben kétirányúvá tehető. Ennek azonban egyelőre nincs kitűzött időpontja.
A vezetéken több vállalat is kötött le kapacitást, például az E.On, illetve az osztrák energiaszolgáltatók, így az OMV 50 százalékos tulajdonában lévő EconGas. (MTI—i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.