Az egek ura az idén is velünk tartott az augusztus 26-i hagyományos úz-völgyi ünnepségen: ragyogó időben, ózondús levegőn, a nemzeti elkötelezettségtől fénylő arcok százai jelentek meg. Győr-Moson-Zala—Sopron térségéből érkeztek a legtávolabbi vendégek, a dabasi fiatalok immár évek óta egyhetes úzi táborozással tisztelegnek az ünnep előtt.
Budapest, Kolozsvár, Marosvásárhely is képviseltette magát, de a sokaság zömét, akárcsak az előző tizenöt esztendőben, a csíkiak és a háromszékiek alkották, valóságos kiskocsi- és autóbusz-karavánok érkeztek a Gyimes völgye és az Ojtozi-szoros irányából. A bátrabbja és merészebbje terepjáróval vágott neki a Csíki-havasoknak. Az úzi ünnepség hőse most is az a tömeg volt, amely a munkanap ellenére ünnepnappá varázsolta ezt a napot. A csíki közbirtokosságok vendégszeretetét kell méltányolnunk, akik a messziről érkezőket a tájhoz kötődő étkekkel, italokkal kínálták, de folyt bőven bárányvér a völgyet megtöltő táborozók lacikonyháin is. A római katolikus papok, református és unitárius lelkészek prédikációikkal biztosították az ünnepség méltóságát, a nagyszámú kórus és zenekar órákon át kultúrtájjá varázsolta az Úz völgyét, egyszóval ragyogott maga a völgy is. (Sylvester)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.