Még nem összesÃtették a háromszéki önkormányzatoktól és az alárendelt intézményektÅ‘l elbocsátandó alkalmazottak számát, elÅ‘reláthatólag azonban 200 és 220 közötti személy marad munkahely nélkül — közölte tegnapi sajtótájékoztatóján György Ervin prefektus.
Kovászna megyében valamennyi önkormányzat elfogadta a 63-as kormányrendelet által kért új szerkezeti felépÃtéseket. Mint mondta, a helyi tanácsok által jóváhagyott új szerkezeti felépÃtéseket Bukarestben kell jóváhagynia a közalkalmazottak ügynökségének, majd a kormánynak, ezért még nem tudták kiszámolni, pontosan hányan maradnak állás nélkül. A megyei tanács és az alárendelt intézményein kÃvül kénytelen lesz megválni munkatársai egy részétÅ‘l a baróti, kézdiszentléleki, kökösi önkormányzatnak is.
A prefektúrának 11 alkalmazottjától kell megválnia, a jelenlegi 45 helyett 34-en maradnak. György Ervin közölte: versenyvizsgát kÃvánnak szervezni, hogy a leggyengébb eredményt elérÅ‘ alkalmazottaktól váljanak meg, ne felülrÅ‘l döntsék el, kinek kell távoznia.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.