,,Egy új honfoglalás előtt állunk: most Európát kell elfoglalnunk, ott kell lennünk minél nagyobb súllyal, szakértelemmel és tudással az Európai Parlamentben" — mondta Markó Béla szövetségi elnök szombaton az RMDSZ Országos Önkormányzati Konferenciáján a kolozsvári városháza dísztermében.
A politikus felhívta a figyelmet, ebben a látszólag rövid másfél éves időszakban dőlnek el fontos kisebbségjogi és autonómiakérdések Európában, de olyan jelentős költségvetési kérdések is, amelyek meghatározzák majd, milyen és mekkora uniós források válnak hozzáférhetővé a régiók számára. A magyar önkormányzatoknak minél alaposabban fel kell készülniük az uniós támogatások fogadására: az óra ugyanis ketyeg — figyelmeztetett az elnök, aki szerint teljesen téves az a vélekedés, miszerint az erős önkormányzati, parlamenti és EP-képviselet nélkül is jár a magyarságnak a brüsszeli támogatás. ,,Nekünk valóban jár a támogatás, ám ezzel eddig sem és ezután sem fogunk sokat érni, ha ezt mi magunk meg nem szerezzük magunknak" — szögezte le. Markó kifejtette, szolidáris cselekvésre, egységes fellépésre van szükség a brüsszeli magyar képviselet biztosításához, és egyúttal keményen bírálta mindazokat, akik úgy vélekednek, nem fontos a brüsszeli jelenlét, és ennél fontosabb a versengés.
,,Nem szabad elfogadnunk ezt a bűnös demagógiát, hiszen ma sem egymással, hanem a románokkal vagyunk versenyben: ezzel csak azt tudjuk bebizonyítani, hogy Románia egy igazi, valós nemzetállam" — hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Az erős képviselet alapvetően szükséges amiatt is, mert a tapasztalatok bizonyítják: a beindult pozitív folyamatok még visszafordíthatóak — mutatott rá. A konferencián bemutatták az EP-választásokra benyújtandó 45 fős jelöltlistát. Az első helyeken Frunda György és Sógor Csaba szenátorok, valamint Winkler Gyula távközlési miniszter szerepel. A lajstromon nem bejutó helyen négy háromszéki is megjelenik: a 12. helyen Vajda Lajos, a megyei tanács alelnöke, a 30. helyen Olosz Gergely, az Országos Energetikai Ügynökség vezetője, a 34. helyen Csizmadia Brigitta Magdolna fiatal kézdivásárhelyi némettanár, a 44. helyen Márton Árpád parlamenti képviselő.
Székelyföldi autonómiát
A Székelyföld sajátos autonómiáját fogja szorgalmazni az RMDSZ az EP-ben — jelentette be Markó Béla sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: az RMDSZ továbbra is kiemelt célként kezeli a Székelyföldi önálló fejlesztési régió megteremtését, álláspontja szerint alapvetően fontos, hogy az átszervezés nyomán a régiók valóban egy gazdasági és kulturális egységet képezzenek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.