Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerint Pozsony megtalálta a megoldást a magyarországi kettős állampolgárság problémájára. ,,Már néhány hete intenzív párbeszédet folytatok Daniel Lipsic belügyminiszterrel.
Úgy érzem, megtaláltuk a végleges megoldást. Egyelőre nem beszélek róla, nehogy rosszat cselekedjek" ― jelentette ki a külügyminiszter abban az interjúban, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra a pozsonyi SITA hírügynökség.
A miniszter szerint elképzelése megvalósításához meg kell nyernie az egész kormánykoalíció támogatását. ,,Eléggé valószínű, hogy már rövid időn belül sikerül megegyeznünk, és változtatunk a szlovák oldal válaszlépésén. Fontosnak tartom, hogy ne büntessük az itt élő szlovák állampolgárokat, illetve azokat a régóta Csehországban, Kanadában, Ausztráliában élő szlovákokat, akik legitim módon kérnek kettős állampolgárságot. Népiesen szólva úgy mondanám, hogy mindenki söpörjön a saját portája előtt" ― jelentette ki Dzurinda. Hozzátette, hogy csak ezt követően akarna lépni Magyarország irányában.
,,Nem normális, ha tömegesen adják meg a kettős állampolgárságot, ha anélkül ítélik oda, hogy tartós kapcsolat lenne az egyén és az állam között, amelynek állampolgárságáért az illető folyamodik. Milyen az a kettős állampolgárság, ha ötven éve Szlovákiában élő emberek, akik nem akarnak elmenni innen, magyar állampolgárságot kapnak? Miféle rendszer ez?" ― tette fel a kérdést a szlovák diplomácia vezetője. Úgy vélte, a magyarokéhoz hasonló rossz lépést már más állam is tett, például Románia a moldáv állampolgárok esetében. Feltette azt a kérdést, ,,hogy miként nézne ki az Európai Unió, ha a spanyolok kettős állampolgárságot biztosítanának a mexikóiaknak vagy a kubaiaknak?"
Dzurinda leszögezte, hogy a kettős állampolgárság ügye nem szlovák―magyar kétoldalú ügy. Szerinte osztrák partnere, Michael Spindelegger külügyminiszter is egyetértett vele legutóbbi találkozójuk alkalmával abban, hogy ez európai téma. ,,Szándékomban áll a témát európai szinten is felvetni" ― zárta fejtegetését a külügyminiszter.
A szlovák―magyar kapcsolatokkal összefüggésben Dzurinda úgy vélekedett, ,,sokkal inkább előre kell tekintenünk, és azon kell gondolkoznunk, ami segíthet az embereknek, és hogy ne vájkáljunk örökösen a Beneš-dekrétumok vagy Trianon ügyében. Azon úgy sem lehet változtatni. Az ilyesmi csak rossz vért szül, és rossz hangulatot teremt" — jelentette ki. Hozzátette: jól ismeri a mostani vezető magyar politikusokat; a szlovák—magyar viszony Orbán Viktor első kormánya idején (1998—2002) sem volt rózsás — aránylag hűvös volt —, de ennek ellenére sikerült újjáépíteni a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria hidat. Most szerinte hasonló kiemelt beruházásként lehetne kezelni a Kassát és Miskolcot összekötő gyorsforgalmi utat.