Ma kezdődik a TAMper2, az Andrei Mureşanu Színház által szervezett Atelier, majd Trans.Form@ fesztiválok folytatójának szánt színházi találkozó. Hogy miről szól az új idők új szele — a román színházat idéntől új igazgató vezeti, a társulat régi tagja, Florin Vidamski, kit nem csupán színművészi kvalitásaiért értékel a szakma, de színházművészeti kísérletező-újító munkásságáért is, amit rendezéseivel bizonyított —, részint a találkozó nevének feloldása adja meg: a TAM a színház román nevének rövidítése, a per2 azt jelenti, évente két, különböző kultúrkörből érkező színházi alkotó méri össze erejét. Párbaj ez ilyenformán, vagy párbeszéd?
A színházi találkozó kidolgozása a társulat útkeresésének jegyét viseli magán. Az Andrei Mureşanu Színház két, nyelvileg és kulturálisan élesen elhatárolt közösségben működik, melyek paradoxális helyzetben élnek egymás mellett: a kisebbség alkotja a többséget, és fordítva. Oktatási és politikai téren ez a paradoxon jelentős bonyodalmakhoz vezetett. Ezzel az ellentmondásos helyzettel szembesülve az Andrei Mureşanu Színház új vezetősége a két közösség közti határok lebontásának célját tűzte maga elé olyan projektek megvalósításával, amelyek által az Andrei Mureşanu Színház mindkét közösségnek szolgálatára lehet. A TAMper2 célja tehát a két, egymás mellett élő közösségből a színházi nézők egyetlen közösségének kialakítása. Ennek eszközeként választották a két színházi alkotó műveinek párhuzamos bemutatását, s az első találkozóra máris két neves rendezőt, a magyar színjátszást felrázó és átalakító Schilling Árpádot és a Romániában hasonlóképpen rendhagyónak, újszerűnek értékelt Radu Afrimot hívták meg.
Az alapkérdés tehát: párbaj vagy párbeszéd lesz a színházi találkozó? Florin Vidamski szerint utóbbi, és azért tartja ezt fontosnak, mert a román színházi szakmából hiányzik az a tárgyilagosság, mely az egymástól eltérő (amúgy a kortárs színház frissességét biztosító) jelenségeket lényegük szerint tudná értékelni. Mert úgy érezzük, a román színházi szakmára pozitív hatással lenne az, ha elgondolkodnának olyan alkotók munkásságán, akiknek van mondanivalójuk, s erre a mondanivalóra tárgyilagosan oda tudnának figyelni. Hiszen a romániai színházaknak ― s különösképpen a sepsiszentgyörgyinek ― minden eddiginél nagyobb szüksége van arra, hogy elszigeteltségükből kitörjenek, ennek pedig első lépése az, hogy művészei és műértői egyetlen, párbeszédképes közösséget alkossanak, a véleménykülönbség pedig oka és ne akadálya legyen a dialógusnak. Ilyen párbeszéd tere kíván lenni a TAMper2. ,,Szándékunk az utókor számára megőrizni azt a kevés és igen illékony emléket, amit egy színházi előadás vagy egy színházi alkotó maga mögött hagy." Tény, hogy a színházi találkozó ötletét nem csak a szakma támogatja ― a kulturális minisztérium húszezer, az Uniter négyezer lejt adott a rendezvényre ―, de a sepsiszentgyörgyi és a megyei önkormányzat is, előbbi ötven, utóbbi tízezer lejjel egészítve ki a találkozó költségvetését.
