Az egykori kézdivásárhelyi Petőfi Filmszínház épületét a polgármesteri hivatal a 2008-ban megjelent 3003-as kormányrendelet alapján idén február 22-én vette át az országos mozivállalattól.
Az átvételkor a bérlő ez év december végéig érvényes bérleti szerződéssel rendelkezett. Időközben a Conrek Kft. bérlőként az épületet szerette volna megvásárolni az önkormányzattól, és arra is igényt tartott, hogy az eddig elvégzett beruházási munkálatok fejében a város fizessen ki neki 813 384 lejt, eladás esetén pedig üsse le a vételárból az összeget.
A képviselő-testület álláspontja egyértelmű volt: szó sem lehet az épület eladásáról. Ami pedig a beruházás értékét illeti, a bérlő követelje az országos mozivállalattól, és ne az önkormányzattól.
A magáncég március óta anyagi gondok miatt nem tudta törleszteni a havi 1255 eurónak megfelelő bérleti díjat, ezért Rácz Károly polgármester a szerződés felbontása mellett döntött. Érdeklődésünkre a polgármester elmondta: hamarosan lakat kerül az épületre, és a bérbeadásra nyílt versenytárgyalást írnak ki. A városháza terveiben az épület külső felújítása is szerepel, a gabonásra emlékeztető, hatvanas években emelt filmszínház homlokzatát szeretnék a központ építkezési stílusához igazítani. A városháza a rendszeres filmvetítést is szeretné újraindítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.