A hangulatról a kézdivásárhelyi mazsorettcsoport gondoskodott
A csütörtök esti első kulturális rendezvények után tegnap délután hivatalosan is megkezdődött Kovászna nyárutói városünnepe. Délután a központban már álltak a vásáros sátrak, lacikonyhák, s számosan sétáltak, nézelődtek, majd a nagyszínpadon is beindult a városnapi gépezet: a zene, a tánc került a figyelem középpontjába. Kézdivásárhelyiek, kovásznaiak is felléptek, a tegnap este koncertezők közül a magyarországi Bikini együttes volt a sztárvendég.
A rögtönzött vásáros korzón élénk őszi fényben, csapolt sör kóstolására bátorító melegben nézelődtek városlakók s vendégek, az ilyenkor megszokott portékák tarkaságában. A nagyszínpadon délután öt órakor kezdődött a műsor, nyitányként a kézdivásárhelyi fúvószenekar húzta a közismert slágereket, miközben dinamikus bemutatkozót tartott a céhes város mazsorettecsoportja.
Lőrincz Zsigmond polgármester nem mondott köszöntőbeszédet, hanem Tamás Sándort kérte meg, szóljon a közönséghez. A megyeitanács-elnök megjegyezte: ,,emlékszünk arra, hogy nézett ki Kovászna három-négy évvel ezelőtt, azóta lényegesen javult a helyzet, az elmúlt két évben elindult itt az élet. Íme, lehet, csak ember kell a gátra, Lőrincz Zsigmond polgármesterként is bebizonyította, jó gazda" — hangoztatta a nagyszínpadon Tamás Sándor. Thiesz János, a fürdőváros alpolgármestere román és magyar nyelven kívánt jó szórakozást a tizenharmadik kovásznai városünnep résztvevőinek.
A nyitóünnepséggel párhuzamosan Turisztikai klaszter és egészségturizmus témakörben tartottak értekezletet a Héphaisztosz Szálló dísztermében. A rendezvényt az Asimcov megyei vállalkozói szövetség szervezte, a turisztikai klaszterre vonatkozó elképzelést Vajda Lajos, az Asimcov igazgatója körvonalazta, míg a Dél-Alföldi Termálklaszterről dr. Albel Andor beszélt. Vajda Lajos más, már létező háromszéki klaszterek (szakmai szervezetek és vállalatok, önkormányzatok és egyetemek által alkotott struktúrák) mellett fontosnak tartja a turisztikai klaszter életrehívását is, szerinte ez az egyetlen lehetőség a megye idegenforgalmának élénkítésére. Soha nem volt ennyire szükség az összefogásra Háromszéken, mint most — emelte ki Vajda.
(Mai és holnapi program a Mi, hol, mikor? oldalon)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.