Itt az időjárás-előrejelzés nagyon pontos, ennek ellenére mégis adódhatnak helyzetek, amikor az időjárás az egyik pillanatról a másikra megváltozhat. Ilyen helyzetekben nagyon fontos a megfelelő öltözék és tapasztalat. Sokan a rossz időjárás-előrejelzések ellenére is nekivágnak, sokszor nem is tudván, milyen veszélyek leselkednek rájuk. Nemrégiben két sepsiszentgyörgyi alpinista is nekivágott az Alpok által nyújtott kalandoknak. Koncz ,,Sasa" Sándor (30) és jómagam, Szőcs Károly-Csaba (25) három, technikailag különböző céllal vágtunk neki az útnak.

Első megállónk az ausztriai Dachstein-hegy (2995 m) volt, amelynek az impozáns, 850 m-es déli sziklafala meghódítását tűztük ki célul. Az időjárás, sajnos, nem kedvezett nekünk. Az előrejelzések több napra esőt mondtak, ami lehetetlenné tette a sziklamászást. Időhiány miatt nem várhattunk, s megváltoztattuk terveinket. Továbbutaztunk Chamonix-ba. A Mont Blanc lábánál végighúzódó L’Arve völgyében található Chamonix talán a legismertebb európai ,,hegymászóváros", ahol évente nagyon sok alpinista, turista, síző és más hegyi sportokat kedvelő ember megfordul. Innen indulnak nagyon sokan a környező csúcsokra, többek között a Mont Blancra is. Innen indultunk el Sasa és jómagam a Grand Capucin (3838 m) 450 m-es sziklafalához, ahonnan sajnos, mintegy 180—200 m mászás után, a kedvezőtlen időjárás miatt vissza kellett fordulnunk. A következő öt nap a völgyben telt el közel 1000 m magasban, városnézéssel és sziklamászással. A jó időre várva volt elég idő pihenni, és felkészülni a harmadik — talán a legmerészebb — próbálkozásra, ami a Mont Blanc volt. Sasa már ötödik alkalommal vágott neki a csúcsnak, mászópartnerének én viszont csak most próbálkoztam először. A terv, az elképzelés már rég megfogant bennünk, de csak most adódott alkalom a teljesítésére. A csúcsra vezető út Les Houches városkából indult, a L’Arve völgyéből. Az első szakaszt felvonóval tettük meg a Bellevue megállóig, utána 2372 m-ig fogaskerekes vonattal mentünk fel. Innen kezdődött a tulajdonképpeni mászás, ami egy kőrengetegen keresztül vezet el az első menedékházig (Tete Rousse, 3167 m). Sok hegymászóval találkoztunk ott, akik egy hosszú pihenő után csak másnap folytatták útjukat a csúcs fele. Innen hóban haladtunk tovább a Grand Culoir melletti sziklabordán, ami igen veszélyes a kőhullások miatt. Ott meneteltünk egészen a Gouter menedékházig (3835 m). A mászók nagy része itt is megáll, és másnap folytatja az útját. A menedékház túlzsúfoltsága miatt nagyon magasak itt az árak (egy éjszakára egy ágy akár 45 euróba is kerülhet, de van hely az asztalon is 12 euróért). A csúcsig vezető út nem rejtegetett különösebb technikai nehézségeket, s csak a szintkülönbséggel és a ritka levegővel kellett harcolnunk, ami mellé gyakran társult a csontig hatoló hideg szél is. A cél egyértelmű volt. A kérdés csak az volt, hogy hogyan. Régi álmom volt a Mont Blancot felvonó, kisvonat és drága menedékház segítsége nélkül megmászni, ezzel ,,tisztelegve" a hegynek. Az álom mellé hozzájött egy másik, ami a Sasáé volt, vagyis megmászni a hegyet egy nap alatt. A két álomból lett egy közös cél! Megmászni a Mont Blancot mindössze 24 óra alatt. Ezzel az elhatározással vágtunk a hegynek. Az indulás hajnali 3.45 órakor volt, amit háromórás gyaloglás követett a kisvonat végmegállójáig, a Nid d’Aigle-ig. A túra itt csak pár percre szakadt meg, amíg átöltöztünk, és ettünk egy keveset. Innen egészen a Gouter menedékházig gyalogoltunk, amit 12 órakor értünk el. Kétórás pihenő után felcsatoltuk a hágóvasakat, előkerültek a túrabotok és a jégcsákányok. 18.20 órakor értük el a Mont Blanc csúcsát. Tízperces pihenő után megkezdődött az ereszkedés, ami sokkal gyorsabban ment. Időközben besötétedett, ami kissé megnehezítette a haladást. Ilyen körülmények között egy örökkévalóságnak tűnt a lefelé vezető út a kőrengetegen át. Végül 23 óra 17 perc elteltével visszaértünk Les Houches-be, és a megtett út után mindkettőnkben átértékelődött a hegy.