Kétnapos szakmai rendezvényt és állatkiállítást is tartottak az elmúlt hét végén a Kovásznai Napok alkalmával. A fürdővárosban tizedszer szerveztek megyei szintű állatseregszemlét.
Péntek délután a rétyi Tavirózsa Panzióban tartott szakmai konferencia központi témája a szarvasmarhák tartási technológiája és a tömegtakarmányok biztosítása szélsőséges (esős) körülmények között. A meghívottak — temesvári és brassói egyetemi tanárok — az ágazat gépesítésének korszerűsítéséről értekeztek, a brassói legelőkutató és -feljavítási intézet szakembere az átlagos fűhozam növeléséről, míg Gergácz Zoltán magyarországi takarmányozási szakember a takarmányok minőségének fontosságáról beszélt.
A megyei szintű seregszemle szombat délelőtt zajlott a kovásznai lőtéren, összesen hatvan válogatott gyönyörű jószágot neveztek be a megye szinte valamennyi térségéből. A szarvasmarhák mellett a bivalyok, sport-, félnehéz és pónilovak vonzották a nagyszámú érdeklődőt, akinek kedve támadt, a lovaglást is kipróbálhatta. A kovásznai Antal Ernő nemrég vásárolt, a közelben legelésző szürkemarha-csordáját is megnézhették. Standokkal voltak jelen a megye legismertebb takarmány-, mezőgazdaságifelszerelés- és fejőgép-forgalmazói.
Cirmostól Pircsiig
A szakemberekből álló bírói testület a már megszokott négy kategóriában bírálta az állatokat: többször és egyszer ellett tehenek, vemhes üszők és növendékek. A növendékkategória mellett talán a többször ellett tehenek csoportja volt a legnépesebb. A rangsorolás is csak hosszas mérlegelés után születhetett meg: első lett a szentléleki Sterczer Sándor Cirmosa, második a kézdivásárhelyi Veress Géza Katija, harmadik a szentléleki Kanabé Miklós Teréz nevű tehene. Az első helyezett, a harmadik borjúzással még fiatalnak számító Cirmos már az előző évek kiállításain is bizonyított, számos dobogós eredményt érve el a megfelelő kategóriákban. A gyönyörű jószág a tavalyi 305 napos laktációban 7300 liter tejjel hálálta meg a gazda gondoskodását. Az egyszer ellett tehenek csoportjában Veress Géza lett az első Elzával, második Apor Csaba Torjáról, harmadik Sterczer Sándor. A vemhes üszők kategóriájában első lett a kézdiszéki Veress Géza Rebekája, második a kovásznai Antal Ernő Virágja, a harmadik helyezett szintén Kanabé Miklós Pircsivel. A növendékek népes csoportjában első helyen végzett Sterczer Sándor, a második helyre a szentkatolnai Sütő András Emil került, a harmadik pedig Kanabé Miklós lett.
Első borjas szépségkirálynő
A nagyszámú közönség számára a leginkább várt pillanat talán a kiállítás szépének, a Miss Kovászna 2010-nek a megválasztása volt. A szakbírók a csoportok győztesei közül választották ki a legszebb példányt: a kézdivásárhelyi Veress Géza Elza nevű első borjas tehenét. A hároméves jószág a jó nevű Eirich tenyészbika leánya, nemrég fejezte be első termelési évét, a hivatalos tejellenőrzési adatok szerint pedig 6100 liter tejet termelt a 305 nap alatt. A nagyszámú támogató jóvoltából a kategóriák győztesei jelentős pénzösszegeket kaptak, a koncentrálttakarmány-forgalmazók részéről pedig valamennyi résztvevő nagy mennyiségű tápot kapott a megjelenésért. Külön dicséret illette a legöregebb kiállítót, a 82 éves Váncsa Gyuri bácsit Kőröspatakról, és a legfiatalabb benevezett jószág, Kanabé Miklós Overalina nevű, katalógusokba illő öt hónapos növendéke is külön jutalmat kapott.
Kovásznán megbizonyosodhattunk róla: Háromszéken biztos jövője van az állattenyésztésnek, és mint Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere fogalmazott, a turisztikai adottságok és az állattenyésztés összehangolásán is érdemes elgondolkozni és dolgozni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.