Válságkormányt javasol az ellenzék
E hónap végéig megállapodást írhat alá a válságkormány alakításáról a három ellenzéki alakulat, a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt. Ebben rögzítenék a válságkormány programját, mandátumát, és javaslatot tennének a miniszterelnök személyére.
Ezt a stratégiát az ősszel benyújtandó bizalmatlansági indítvány esetleges megszavazása esetén alkalmaznák. Elképzelésük szerint a válságkormány megszervezné az előrehozott parlamenti választásokat. A három alakulat tegnap munkacsoportot hozott létre a válságkormány programjának kidolgozására. Néhány intézkedésben már meg is állapodtak: mindenekelőtt visszatérnének a 19 százalékos áfaszintre, visszavonnák a független tevékenységekből és a szerzői jogdíjakból származó jövedelmek adózásáról szóló sürgősségi rendeletet. Abban is egyetértettek, hogy nem szükséges a nyugdíjak megadózása. Eltérő azonban az álláspontjuk a kormányfő személyét és az adópolitikát illetően. A szociáldemokraták ugyanis maguknak szeretnék a miniszterelnöki tisztséget, a liberálisok azonban független szakértőt látnának szívesebben a kormány élén. Sajtóinformációk szerint nem kizárt, hogy akárcsak az államfőválasztás előtt, ismét Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert javasolják a miniszterelnöki funkcióra. A nézeteltérések másik oka, hogy a szociáldemokraták a progresszív adózási rendszert javasolják, a liberálisok azonban megőriznék az egykulcsos adórendszert.
Băsescu a parlamentben
Aktuális belpolitikai témákról kíván a honatyákhoz szólni Traian Băsescu. Az államfő tegnap a törvényhozó testület elnökeinek címzett levelében kérte, hogy szeptember 21-én felszólalhasson a parlament plénumának ülésén. Az időpontot a törvényhozás vezető testületeinek kell meghatározniuk.
Szociális segélyt csak a rászorulóknak
A jövőben csak azok részesülnek szociális segélyben, akik valóban támogatásra szorulnak — jelentette be tegnap este Emil Boc kormányfő. Mint mondta, a segélyeket ezentúl nem a polgármesteri hivatalok osztják ki, így akarják elkerülni azt, hogy választások idején politikai tőkét kovácsoljanak a támogatásból. Mint a miniszterelnök mondta, a kormány dolgozik a szociális védelem átalakítását célzó jogszabályon. Ebben rögzítenék az egy családra jutó támogatások felső határát. Jelenleg számos esetben a különféle szociális juttatásokból több pénzt kap az, aki nem dolgozik, mint aki napi nyolc órát gürcöl — magyarázta a kormányfő. Hozzáfűzte: szakmai átképzési tanfolyamokat szerveznek a munkanélkülieknek, hogy tudjanak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.
Megadózzák a karácsonyi ajándékot is
A karácsonyra, húsvétra, március 8-ra adott, 150 lejes értéket meghaladó ajándékok is beleszámítanak a társadalombiztosítási járulék kiszámításához alapul vett összegbe — áll abban a sürgősségi rendelettervezetben, amely a független tevékenységekből származó jövedelmek utáni járulékok növelését is előírja. A dokumentum szerint nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni a temetéskor, szüléskor, természeti csapások esetén nyújtott támogatásokra, a súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek nyújtott segélyre, az alkalmazottak utazási költségeinek fedezésére, az üdülési, kezelési támogatásokra. Ezzel szemben a különféle alkalmakkor — például az ünnepekre — adott, 150 lejes értéket maghaladó ajándékok után kötelező a társadalombiztosítási járulék kifizetése. A tervezet szerint 2011-től a független tevékenységekből származó jövedelmek után az összeg legalább 25,36 százalékának, legtöbb 35 százalékának megfelelő járulékot kell fizetni, ez közel kétszerese a jelenlegi adózási szintnek.
Csökkent az átlagbér
Júliusban a nettó átlagbér 1355 lej volt, a júniusi keresethez képest ez 4,7 százalékos — 67 lejes — csökkenést jelent. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a legnagyobb fizetést a pénzügyi közvetítések ágazatában adják, a legalacsonyabbak a bérek a szállodákban és a vendéglőkben. A legtöbb ágazatban a nettó átlagfizetés a közalkalmazottak bércsökkentése, az alacsonyabb bevételek, a termelés visszaesése, a kényszerszabadságok és a pénzügyi nehézségek miatt esett vissza. Bizonyos ágazatokban a júliusi nettó átlagbér csökkenésének oka az előző hónapban adott alkalmi prémiumok, szabadságpénzek kifizetése.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.