Szentkatolna polgármesteri hivatala és önkormányzata a múlt hét végén, szombaton és vasárnap harmadik alkalommal szervezett falunapokat az alig háromszáz lakost számláló Imecsfalván, az egykori Cserey-kúria, a mostani elemi iskola udvarán.
Ezzel és a vele egy időben lezajlott lemhényi napokkal egész Felső-Háromszéken véget értek az idei falunapok. A minifoci és asztalitenisz mellett a szórakozáson volt a fő hangsúly, a másfél nap alatt Jocó Junior, a kézdivásárhelyi Pecérek, a hatolykai Bardocz Szabolcs és Balázs, Fejér Lilla és Vindy, valamint a helybeli és szentkatolnai iskolások léptek fel. Mindkét nap éjszakába nyúló utcabállal fejeződött be. A falunapok legkiemelkedőbb eseménye a Bereczi István gelencei plébános által vasárnap Kisboldogasszony tiszteletére celebrált ünnepi szentmise volt, melynek Szabó Álmos, a Világ Győzelmes Királynője, Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrend Erdélyi Rendtartományának kormányzója és lovagtársai a Szent Korona megszentelt hű mását hozták el és mutatták be Imecsfalván.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.