A kisinyovi jobboldali liberális-demokrata pártszövetség súlyos vereségeként értékelik a politikai elemzők a vasárnap Moldovában megtartott, de érvénytelennek bizonyult népszavazást arról, hogy a volt szovjet tagköztársaságban az eddigiektől eltérően a szavazópolgárok közvetlenül válasszák-e meg az ország elnökét.
Az előrejelzések a jobboldali pártszövetség elsöprő győzelmét jósolták, ehelyett a kommunisták bojkottfelhívása kerekedett felül, és a meglehetősen alacsonyra szállított 33,33 százalékos érvényességi küszöb sem volt elég ahhoz, hogy elegendő számú választópolgárt csalogassanak az urnákhoz. A választók tömegesen maradtak távol a szavazástól, és a 29,05 százalékos részvételi arány végül is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az Európa felé közeledni óhajtó jobboldali szövetség keresztülvigye akaratát, és kivegye a törvényhozás kezéből az elnökválasztás jogát, azt a népre ruházva át. Az alacsony részvételi arány miatti érvénytelenség annál is fájóbb lehet a jobboldal számára, mert az urnák elé járultak túlnyomó többsége, 87,8 százaléka a közvetlen elnökválasztás mellett tette le a voksát.
A választási fiaskót kommentáló Zurab Todua moszkvai politológus szerint a jobboldali szövetség minden lehetőt megtett annak érdekében, hogy biztosítsa sikerét. Leszállították az érvényességi küszöböt, egyszerűsítették a választási folyamatot, növelték a külföldön lévő választókörzetek számát, de mindhiába. A moldovaiak többsége a kommunisták bojkottra szóló felhívására hallgattak, és nem mentek el szavazni — mondta a moszkvai vallási és politikai intézet tudományos munkatársa a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek adott helyzetértékelésében.
A jobboldali szövetség hatalmon maradási kísérlete megbukott az orosz politológus szerint. ,,Pánik uralkodott el körükben, hiszen hatalmas adminisztratív és anyagi eszközöket fektettek be, egész Moldovát telehintették szavazásra buzdító plakátokkal. A nép viszont érettségről tett tanúbizonyságot, és megértette, hogy a liberális-demokrata pártszövetség az országot függetlenségének elveszítéséhez vezeti" — nyilatkozta a moszkvai politológus.
Igor Boltsan moldovai politológus úgy látja: a referendum iránti érdektelenség azt mutatja, hogy az ország lakossága kevésbé bízik az európai integráció híveként ismert jobboldali pártszövetségben. Ugyanakkor tegnapi moldovai felmérések szerint az emberek vegyes érzelmekkel fogadták a referendum eredménytelenségét.
A népszavazási kudarc okait boncolgató jobboldali pártszövetség vezetői azt is elismerik, hogy nem hangolták össze kellő mértékben mozgósító tevékenységüket. A jobboldali szövetségnek azért lett volna égető szüksége, hogy a referendumon a közvetlen elnökválasztás hívei diadalmaskodjanak, mert a parlamentben nincs meg a szükséges — háromötödös — többsége, amely elegendő lenne az államfő megválasztásához.
Moldovában az előző elnök, a kommunista Vladimir Voronin mandátuma tavaly járt le, és azóta sem sikerült megválasztani a parlamentben az utódát, mert a mindenkori ellenzék távolmaradásával minden egyes választási kísérlet meghiúsult. Mihai Ghimpu, az államfői tisztet ideiglenesen ellátó házelnöknek így most nincs más lehetősége, mint hogy előre hozott parlamenti választásokat írjon ki a politikai válság felszámolása reményében, és Ghimpu tegnapi nyilatkozatában ezt kilátásba is helyezte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.