ODACSAPNAK. A Băsescu fivérek meglehetősen rabiátusak, alig tíz napja Traianról állította egy fiatal ügyvéd, hogy képen legyintette, most az öcsről, Mirceáról mondja azt egy konstancai nő, hogy kiszállt autójából, és arcon ütötte. A nő még a múlt pénteken feljelentette a Mercedes vezetőjét, igaz, akkor még nem tudta, hogy az államfő testvéréről van szó. (Realitatea)
BABÁKKAL A MÁSSÁGÉRT. Meglehetősen nagy felháborodást keltett a tanügyminiszter ama bejelentése, miszerint hárommillió euróra babákat fognak vásárolni az iskoláknak, hogy a gyermekeket a mássághoz szoktassák. Miközben számtalan iskolát pénzhiány miatt nem javítottak meg. (Antena 3)
SIKERES A ZÖLD HÁZ-PROGRAM. Borbély László környezetvédelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján Nagyszebenben elmondta, a Zöld Ház-programban az első elszámolásra Argeşben került sor egy napelemes hőközpont esetében. Az elszámolások azonban gyakorlatilag csak szeptember 15-től esedékesek. — 8800 pályázatot nyújtottak be. Ezek közül kiértékeltünk 2000-et, és még tíz embert bíztunk meg az igénylések elbírálásával. Jó látni, hogy a benyújtott igénylések számát tekintve az első tíz megye erdélyi — mondta Borbély, aki szerint Romániában még ,,nagyon sok a tennivaló a zöld beruházások terén". A Zöld Ház-program július elsején indult. A háztulajdonosok igénylésre állami támogatásban részesülhetnek a hagyományos fűtési rendszerek környezetbarát rendszerekkel való kiegészítésére.
NEM JÁR A VONAT A GYIMESEKBEN. Az újonnan kinevezett közlekedési miniszterhez fordult a madéfalvi vasutasok szakszervezete a Gyimesekben két hónapja leállított vasúti közlekedés újraindítását kérve. Gyimesbükkre több mint két hónapja nem jár a vonat, mert a június végi nagy áradások alkalmával kiöntött Tatros folyó két helyen is elmosta a vasutat. A gyimesieket, illetve az átutazókat vonatpótló kisbuszokkal szállítják Gyimesközéplok és Gyimesbükk között, az ügyben a gyimesbükki önkormányzat is szót emelt a közlekedési tárcánál, ugyanakkor a vasúti szakszervezet is tiltakozik. (Krónika)
A HŰSÉG JUTALMA. A hatalom meghálálja elkötelezett híveinek önzetlen tevékenységét. Ioan T. Morart, az Academia Caţavencu ismert publicistáját, Băsescu és Boc egyik legelkötelezettebb hívét például kinevezték marseille-i főkonzulnak. (Ziare.com)
GAZEMBEREK. Mióta Traian Băsescu legazemberezte a liberális kormány tagjait, s velük együtt az őket támogató szocdemeket is, divat lett az ellenzéki politikusok körében, hogy Gazember feliratú kitűzőt viselnek. (Ziare.com)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.