Megszámolják a romákat

2010. szeptember 10., péntek, Közélet

Európa legnagyobb, saját ország nélküli, nyolcmilliós kisebbségének helyzete nem csak Románia ügye, de fontos szerep hárul az országra ennek megoldásában — mondta Vasile Blaga belügyminiszter a prefektusokkal tartott tegnapi videokonferencián.


A Kovászna megyei prefektúra tegnapi közleménye szerint a tárcavezető kérte a kormánymegbízottakat, hogy foglalják jelentésbe a megyéjükben élő romák pontos számát. Erre azért van szükség, hogy véget vessenek a spekulációknak, amelyek szerint hol másfél millió, hol pedig két és fél millió romániai romáról beszélnek. Rengeteg a romaintegrációs európai program, de ezek lehívásához életképes projektek kellenek — magyarázta.
A videokonferencián elhangzott még: a most futó pályázatok nagy részét központi szervek vagy bukaresti székhelyű civil szervezetek bonyolítják, pedig az lenne a kívánatos, ha ezekről a dolgokról a községek szintjén gondoskodnának.
Kérték a tanfelügyelőségeket, ellenőrizzék, hogy a megfelelő helyre jusson az a 770 000 tanszercsomag, amelyet közpénzből vásároltak. Ugyanakkor arra biztatták a munkaerő-foglalkoztatási hivatal képviselőit, hogy ne várják a romák jelentkezését az irodákban, hanem menjenek ki terepre, és ajánljanak munkát a közösség tagjainak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2010-09-10: Közélet - Farcádi Botond:

Őrizetbe vették a mogult

Őrizetbe vették tegnap Sorin Ovidiu Vântu üzletembert, a Realitatea—Caţavencu tröszt tulajdonosát. Az ügyészek bűnpártolással vádolják a Traian Băsescu államfő által előszeretettel mogulnak nevezett Vântut, konkrétan azt állítják, az üzletember segítette a csalásért 15 év szabadságvesztésre ítélt Nicolae Popa volt Gelsor-igazgató szökését, akit tavaly decemberben tartóztattak le Indonéziában.
2010-09-10: Belföld - :

Hírsaláta

NEM KELL ÚJ HITEL. Mihai Tănăsescu, Románia IMF-képviselője teljesen kizárja egy újabb hitel felvételének lehetőségét, ugyanis szerinte az országnak nincs szüksége erre. Tănăsescu magyarázatként hozzátette, hogy Románia már bebizonyította, képes a nemzetközi és belföldi piacon is forrást szerezni. (Realitatea.net)
NEM IGAZ. Túl vagyunk a válság csúcsán ― jelentette be Traian Băsescu, de állítását cáfolja a Ziarul financiar, mely szerint sem az iparban, sem a kereskedelemben, sem az építőiparban nem ért el növekedést az ország. Különben az államfőnek szokása ilyenszerű kijelentésekkel nyugtatni az ország népét, már többször közölte, hogy a nehezén túl vagyunk.