Hosszas tárgyalások, egyeztetések és alkudozások után tegnap végre a sepsiszentgyörgyi önkormányzat elé került a városközponti új postaépület bérlésére vonatkozó határozattervezet.
A városvezetés és a Romtelecom közti megegyezés szerint az önkormányzat — felújítása után — a teljes épületet átveszi, a városháza pénzügyi részlegét költözteti oda, de a képviselők által jóváhagyott szerződés az albérlési lehetőséget is tartalmazza — erre azért volt szükség, mert a tervek szerint a posta bérelne egy részt az épületben, ahol immár emberi körülmények között működhetne ez a szolgáltatás is. A volt Hungária Szállót, a posta mostani székhelyét pedig a város szeretné megvásárolni.
A szerződést az önkormányzat és a Romtelecom egyelőre tízéves időszakra kötötte meg hosszabbítási lehetőséggel, a feltételek között szerepel, hogy a távközlési cég saját befektetésként újítja fel az épületet, úgy adja át az önkormányzatnak legkésőbb jövő április elejéig. Az alagsor, földszint, három emelet (összesen 1893,5 négyzetméter hasznos felület) és az épülethez tartozó udvar (356,6 négyzetméter) bére havi 8601,58 eurónak megfelelő lej.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.