A kormánykoalíciós RMDSZ honatyái 2008-as választási kampányban elhangzott ígéretei ellenére sem sikerült befejezni a kézdialmási új iskolát és az esztelneki új iskolaszárnyat.
Mindkét helyen a finanszírozás hiánya miatt állt le a munka. Kíváncsiságból utánakerestünk a világhálón az idén Romániában átadott új iskoláknak. Láss csodát, idén főleg a DLP által vezetett településeken avattak új iskolákat.
Kézdialmáson a beruházás összértéke 2,5 millió lej. A kormány eddig a községháza számlájára 1,56 millió lejt utalt át négy részletben. A Toro Impex Kft. három évvel ezelőtt kezdett hozzá az építkezéshez, és a megkötött szerződés értelmében két év alatt kellett volna kulcsrakészen átadnia az iskolát, de a községházának a finanszírozás hiánya miatt már kétszer kellett meghosszabbítania a szerződést. Az idénre kiutalt ötvenezer lej a már elvégzett munkálatok törlesztésére sem elég, de az építőcég hajlandó meghitelezni az önkormányzatot, és a tél beállta előtt felszereli a nyílászárókat, hogy az épület ne rongálódjék tovább. Tegnap a harminchárom almási óvodás és a kilencvenkilenc I—VIII. osztályos tanuló, akárcsak az előző években, négy épületben kezdte meg az új iskolai évet.
A felsőesztelneki iskolánál — tavaly május 15-e óta a Nagy Mózes nevet viseli — a 2007-ben elkezdett bővítési munkálatok idén is folytatódtak, tető alá került az épület, de a rossz ütemben történő finanszírozás miatt, leállt az építkezés. Varga Attila polgármester szerint a befejezéshez még 350 000 lejre lenne szükségük. A felső tagozatos tanulók az alsóesztelneki iskola épületében kezdték meg a tanévet. Idén százhatvanhatezer lej kiutalására kaptak ígéretet az iskolaszárny befejezésére, de egyelőre ez csak papíron szereplő összeg, a községkasszába még nem utalták át a pénzt. Esztelnek községben, Kurtapatakkal együtt, 211 iskolás és óvodás kezdte meg az új tanévet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.