Lezsák Sándor szerint ,,nemcsak a részvétel, a győzelem is fontos" az októberi önkormányzati választáson, amely történelmi lehetőséget kínál egy lendületes, rendszerváltó időszakra.
A Nemzeti Fórum szombaton újjáválasztott elnöke, az Országgyűlés alelnöke azt mondta, hogy a kormányoldalon nagy táborra és sok zászlóaljra van szükség. A Nemzeti Fórum pártszövetségen belüli küldetésének a többi között az igazságtételt, a kárpótlás befejezését, a hungarikumok védelmének garantálását, a nemzeti lovasprogram elfogadtatását, a tanyatörvény megalkotását és a szórványban élő magyarok segítését nevezte. * Szijjártó Péter szerint Magyarország felkészült az EU soros elnökségének betöltésére. A miniszterelnök szóvivője Göncz Kinga EP-képviselő szombati közlésére reagált, a szocialista politikus ugyanis azt mondta: informális beszélgetéseken Brüsszelben már felmerült, hogy Orbán Viktor és Magyarország ezzel a kormánnyal alkalmas-e az Európai Unió soros elnöki tisztének betöltésére. Szijjártó Péter szerint, aki ilyeneket beszél ország-világ színe előtt, Magyarország sikertelenségében érdekelt, és kárt okoz az országnak. * Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy a médiáról szóló törvényt jelentse be az Európai Bizottságnak. * A Fidesz a hét közepén először a hitelkárosultak, hitelfelvevők érdekképviseleteivel tárgyal a nyolcpontos, lakáshiteleseket megsegítő javaslatcsomagjáról, csak azt követően egyeztet a bankszövetséggel — ezt Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője közölte a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap. Elmondta még: a csomagot rögzítő jogszabálytervezeteket októberben tárgyalná a parlament, és várhatóan október végén el is fogadná. Rogán úgy vélekedett, hogy a lakáshitelekkel összefüggő problémák miatt óriási a felelőssége az előző kormányoknak, a mostani jegybanki vezetésnek és a PSZÁF korábbi vezetőinek, akik engedték, hogy Magyarországon a devizahitelek sokkal jobban elterjednek, mint akár Cseh- vagy Horvátországban. A felelősség szakmai és politikai — húzta alá. A bankszektor felelősségéről a kormánypárti politikus úgy vélekedett: tudták, hogy milyen kockázatos, amit kínálnak a magyar családoknak. Az elmúlt években a bankszektornak minden lehetősége megvolt, hogy az összes kockázatot és terhet az ügyfelekre hárítsa, de a kockázatokon osztozni kell — szögezte le. * Szörényi Levente zeneszerző, előadóművész és Trogmayer Ottó muzeológus, régész, egyetemi tanár vehette át vasárnap Ópusztaszeren a Szer Üzenete elnevezésű díjat. Szörényi Levente azt mondta: meglepetésként érte az érdekes és megtisztelő díj odaítélése. Hozzátette: különösen nagyra becsüli a magánjellegű elismeréseket. Szólt arról is: a díj eddigi munkásságának szólt, és úgy érzi, hogy azzal a magyar történelemhez való kötődését is méltatták. Arra a kérdésre, hogy mik a jövőbeni tervei, Szörényi Levente azt válaszolta: nem szeretne korán meghalni, ,,és minden, ami ebbe belefér, az terv és elképzelés". Idén negyedik alkalommal rendezték meg vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódó ünnepet, a szobori búcsút. Az ünnep szerves része a Szer Üzenete elnevezésű díj átadása, az íjat ábrázoló pecsétgyűrűt azoknak szánják, akik a magyarság egységén munkálkodnak, közösséget fognak össze, közösséget teremtenek. A díjat 2007-ben Kiss-Rigó László, 2008-ban Böjte Csaba ferences szerzetes, Berecz András ének- és mesemondó, 2009-ben pedig Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai vehették át. (MTI—mol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.