A mezőgazdasági minisztérium tájékoztatása szerint az év végéig még négy fejezetre nyitnak meg pályáztatási szessziót.
Fiatal gazdák megtelepedése
Szeptember 1-jétől a hónap végéig újra fogadnak pályázatokat a Fiatal gazdák vidéken történő megtelepedése, 112-es számot viselő fejezetre. Itt ötvenmillió euróra lehet pályázni, előnye, hogy a pályázónak nem kell rendelkeznie önrésszel. A fejezet célként határozza meg a fiatal gazdák arányának növekedését, anélkül hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma növekedne, párhuzamosan a befektetési kedv javulásával. Emlékeztetni szeretnénk az érintetteket, hogy a fejezetre a 40 év alatti gazdák pályázhatnak, akik először szerepelnek mint egy gazdaság vezetői, illetve tulajdonosai. A gazdaságnak 6 és 40 közötti gazdasági egységgel (GE) kell rendelkeznie. Léteznek táblázatok, amelyek alapján a gazdaság a növénykultúrák szerkezete, a területnagyság és az állatlétszám függvényében kiszámítható a gazdasági egység.
Pályázhatnak mind a fizikai személyek, mind a szabadfoglalkozású engedélyt kiváltó fiatalok, egy családi vállalkozás tagjai, valamint a céggel rendelkezők. A pályázó fizikai személyeknél feltétel, hogy a kifizetési szerződés megkötéséig a másik három működési forma valamelyikét kiválassza és megalakítsa.
A fiatal gazda megtelepedése az idevágó rendelkezés értelmében azt jelenti, hogy teljesen új gazdaságot alapít, vagy tulajdonjogi átruházással vagy bérleti szerződéssel, akár a kiöregedett szülőktől is, átvesz egy 6 és 40 közötti gazdasági egységgel rendelkező gazdaságot. Egyéb feltétel, hogy a pályázó megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezzék, itt elfogadják a mezőgazdasági líceum vagy szakiskola elvégzését igazoló okmányt és a legkevesebb 150 órát kitevő, szakmai képzésen való részvételt. Szükséges, hogy a pályázó mezőgazdász család tagja legyen, és az utolsó tizenkét hónapban munkaidejének felét a mezőgazdaságban dolgozza le, ezt saját bevallású nyilatkozattal lehet bizonyítani. Ugyanakkor vállalnia kell, hogy a pályázat megnyerése után még egy szakképzésen vesz részt. A fiatal gazdának öt évre szóló üzleti tervet kell készítenie vagy készíttetnie, és az ellenőrzések során kell bizonyítania, hogy a pályázati pénz segítségével a GE négy egységgel nőtt.
A pályázat által elég jelentős pénzösszegekhez lehet jutni, például egy hat gazdasági egységes gazdaság 10 000 eurós pályázati támogatást kaphat, ez az összeg a nagyobb farmoknál gazdasági egységenként nőhet még egyenként 2000 euróval, de nem haladhatja meg a 25 000 eurót gazdaságonként. Az összeget a vidékfejlesztési kifizetési ügynökség két részletben fizeti ki, első részletben a megpályázott összeg 60 százalékát, második részletben pedig a fennmaradó 40-et, a két kifizetési dátum között legtöbb 36 hónap telhet el. A pályázónak ugyanakkor be kell bizonyítania, hogy a kapott összeg 30 százalékát befektetésekre fordította, ezalatt értendő a területvásárlás, az új épületek építése vagy a meglevők korszerűsítése, mezőgazdasági gépek bérlése vagy vásárlása és az állatvásárlás.
A pályázatokat szeptember 30-ig lehet leadni a megyei vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökség irodájánál.
Az elbírálásnál pontozásos rendszert alkalmaznak, előnyt élveznek (pluszpontokat kapnak), akik félig önfenntartó gazdaságokkal rendelkeznek, a farm hátrányos helyzetűnek nyilvánított községben található, ha a gazdaság a pályázó saját tulajdonában van, a pályázó valamely szakmai szervezet (egyesület vagy termelői csoport) tagja, és igényelte az agrárkörnyezeti kifizetéseket. A pályázati eligazító füzet és a pályázati papírok megtalálhatók és letölthetők a www.madr.ro honlapról.
Gazdaságok korszerűsítése
A szakminisztériumtól kapott információk szerint az október 1. és 29. közötti időszakban újra felszabadítják a pályázhatóságot a Gazdaságok korszerűsítése című, 121-es számot viselő fejezetre, a keretösszeg erre százmillió euró.
Gazdaságok megsegítése
A Háromszéken eddig legnépszerűbbnek bizonyult, legtöbb gazda által megpályázott Félig önellátó gazdaságok megsegítése című, 141-es fejezetnél (ismertebben: az 1500 eurós pályázat) október 15-től újra lesz egy kíirás 150 millió eurós pályázati összeggel.
A szakminisztérium programja szerint a leadási időszak november 30-ig tart.
Erdősítés
Október 1. és 29. között fogadnak el pályázatokat a Mezőgazdasági területek első erdősítése című, 221-es számot viselő fejezetre. Ennek részleteit múlt heti Gazdakör rovatunkban bővebben ismertettük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.