Rövid idő leforgása alatt másodszor rendeztek kukoricabemutatót a mezőgazdasági szaktanácsadók. Múlt csütörtökön az erdővidékiek számára szerveztek gazdanapot, ahol a francia Limagrain cég tizennégy kukoricahibridjét mutatták be kisparcellás termesztésben.
A Limagrain cég a vetőmagtermesztő és -forgalmazó cégek között világszinten a negyedik helyet foglalja el, és a hírek szerint Európában az első. Csak néhány számadat: Európában a tőlük származó kukorica-vetőmaggal 1,75 millió hektárt vetettek be, búzájukat pedig 3 millió hektáron termesztik. A francia cég romániai képviselete búza-, kukorica-, napraforgó- és repcevetőmagot forgalmaz. A bemutató parcellákat a baróti Silvalim Rt. szakemberei létesítették.
Imre Árpád szaktanácsadó és a cég társtulajdonosa az alkalmazott technológiát ismertette a közel száz összegyűlt gazdának. Az erdővidékiek elégedettebbek lehetnek a megye többi régiójában tevékenykedő gazdákhoz képest, hiszen itt szemlátomást jóval több csapadék hullott, a kukorica egyáltalán nem vagy csak kevésbé sínylette meg a szárazságot. A növények teljes csőhosszban magot kötöttek, a silózásra ajánlott hibridek pedig szinte három méter magasak. A szakember biztos tavaszi kultúraként ajánlotta a kukoricát a bizonytalan tavaszárpa vagy egyéb tavaszi gabonafélék helyett. A költségek aránylag kicsik (hektáronként 1400—1500 lej a megfelelő gépekkel rendelkező gazdák esetében), a bevétel pedig számottevő: a mostani 0,7—0,8 lejes átlagárral és héttonnás hektáronkénti szemterméssel számolva a jövedelem 4900 lej körüli.
A termesztett hibrideket Mircea Nicoară területi és Imre Levente megyei képviselő mutatta be. Ezek a FAO érési csoportok széles skálájának mindenikét felölelték, a 200-as érési csoporttól a 400-as, későn érő és nálunk inkább silókukoricának ajánlott hibridekig. Legérettebb, szinte szedhető állapotban a 3215-ös számú hibrid mutatkozott. Imre Árpád házigazda silóvetésnek a 3285-öst ajánlotta, mivel nagyon gyakoriak a dupla csöves növények, a cső hatalmas, és súlya 35—40 százaléka az összsúlynak. A Silvalim utóbbi hibriddel 64 hektáron termeszt takarmányt a közel háromszáz szarvasmarha számára, amelyből száztíz fejőstehén. A tehenészet egyre jobb eredményeket ér el, tavaly a tehenenkénti átlagos tejtermelés 6400 liter árutej volt. Sokat adnak a nemesítésre, tavalyelőtt Hollandiából vásároltak harmincnégy Holstein üszőt, jelenleg pedig a világ legjobb bikáinak fagyasztott ondóját használják a mesterséges megtermékenyítésekre. A tulajdonosok banki tartozásuk miatt tavaly nem pályázhattak a Sapard-programra, de alig várják, hogy újabb pályázatokat írjanak ki az általános vidékfejlesztési uniós alapoknál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.